A Kína Fejlesztési Bank (CDB) az elkövetkezendő öt évben 80 milliárd jüannal (körülbelül 10,7 milliárd dollár) támogatja az országban a csúcstechnológiai fejlesztéseket – adja hírül a Hszinhua (Xinhua) hírügynökség.
Az 1994-ben, a kínai makrogazdaság fejlesztésének segítésére létrehozott bank és a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) együttműködési nyilatkozatot írtak alá, melyben kifejezik azt a szándékukat, hogy támogatják – többek között – a high-tech innovációt, az ezzel kapcsolatos kulcsprojekteket, a kis- és közepes méretű, csúcstechnológiával foglalkozó vállalkozásokat.
A hírügynökség jelentése szerint Sencsenben (Shenzhen) tartott ipari vásáron fogalmazták meg az együttműködési megállapodást, mivel mind a bizottság, mind az ipari szereplők úgy vélik, ahhoz, hogy ne lankadjon el a fejlesztési kedv, az állami támogatás mellett szükség van új pénzügyi és gazdasági módszerekre és lehetőségekre is, például kockázatitőke-befektetésekre és újabb bankkölcsönökre. Az NDRC és a CDB a jövőben kialakít egy olyan struktúrát, mely a csúcstechnológiai fejlesztéseket végző cégek pénzügyi hátterének biztosítását szolgálja.
Kína a csúcstechnológiában is az élre tör
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: Xinhua
Előzmények
-
Európa: stagnáló kutatás-fejlesztési teljesítmény
A lemaradásra figyelmeztet egy uniós jelentés.
Tech 0
-
Microsoft: Nem jótékonykodni akarunk, ez üzlet!
A Microsoft nagyszabású fejlesztési projektcsomagot indított útjára.
Mérleg 16
-
Az Intel Kínában építheti meg első ázsiai gyárát
A kínai kormány áldását adta az amerikai befektetésre.
Mérleg 0
-
A világ legolcsóbb PC-jét gyártják a kínaiak a szegényeknek
A hazai fejlesztésű számítógépet a szegény vidékieknek szánják.
Társadalom 7
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen