Kína is rábólintott a Google-Motorola házasságra

Már kilenc hónapja annak, hogy a Google bejelentette felvásárlási szándékát a Motorola mobilos üzletágát illetően. A milliárd dolláros bébi megszerzése azóta várat magára, ám úgy tűnik, hogy a lassú víz valóban partot mos: a 12,5 milliárd dolláros akvizícióra februárban az Egyesült Államok igazságügy-minisztériuma, valamint az Európai Bizottság is rábólintott, ám a harmadik, legnagyobb befolyással bíró ország, Kína mindeddig nem akart végleges választ adni.

Most a jég megtört, és immáron Kína is beadta a derekát, s jóváhagyta a két vállalat egyesülését. A döntés egyáltalán nem volt könnyű: az ország monopóliumellenes hivatalnokai a két kontinens jóváhagyása után ugyanis szinte azonnal, az elkövetkezendő pár napban már megkezdték a felvásárlást ellenőrző vizsgálatokat. Az ország törvényei szerint ez minden olyan vállalatnál kötelező eljárás, mely évente több mint 400 millió jüan (63 millió dollár) bevételhez jut az országban, valamint 10 milliárd jüannél (1,6 milliárd dollárnál) többet keresnek világszerte. Az egyesülést végül egy komoly feltételhez kötötték: a vállalat öt éven keresztül nem kérhet pénzt az Android operációs rendszer használatáért.

A Google és a Motorola előzetes tervei szerint már „2012 elején" véglegesítették volna a fúziót. Mivel az USA és az EU után most a harmadik legnagyobb befolyással bíró gazdasági hatalom is megadta az engedélyét, a vállalatok akár már a jövő hét folyamán megkezdhetik az együttműködést. A felvásárlással a Google nem csak a Motorola tulajdonában lévő több mint 17 ezer szabadalom boldog tulajdonosa lesz, hanem az okostelefonokat gyártó részlegé is. A The Wall Street Journal jelentése szerint, most, hogy látja a fényt az alagút végén, a vállalat egyre nagyobb figyelmet szentel majd a saját hardverek értékesítésének, aminek a legfőbb terjesztési médiuma a Google Play online áruház lesz.

Azóta történt