Fordul a kocka, Kína tárt karokkal várja a Micront, enyhül a viszony az USA-val

Csökkent a feszültség az USA és Kína között, ennek jeleként utóbbi közölte, tárt karokkal várja a korábban feketelistára tett Micront. Kína ott volt továbbá az AI-csúcstalálkozó kiemelt megbeszélésein is, ellentétben a korábbi hírekkel.

A jelentések szerint fordult a kocka, és csökken a feszültség az USA és Kína között. Ennek jeleként Kína kereskedelmi minisztere közölte a Micron elnökével, hogy tárt karokkal várják őket a kínai piacon.

A miniszter szerint Kína optimalizálja majd a környezetet a külföldi befektetésekhez és szolgáltatási garanciákat is nyújt a külföldi cégeknek. A kínai törvényekkel való együttműködés mellett mélyebb gyökeret és jobb fejlődést ígérnek a Micron számára.

Néhány hónapja a Micron még feketelistára került Kínában, a fontosabb ágazatokat eltiltották a Micron termékektől, válaszul az amerikai szankciókra, legalábbis sok szakértő szerint.

Miközben az elmúlt hosszú hónapokban az USA intézkedések tömegeivel igyekezett Kínát elvágni mindenféle technológiától és eszköztől, addig a jelentések szerint most gyors ütemben enyhülnek a feszültségek a két fél között. A két ország vezetői találkozót szerveznek Joe Biden és Hszi Csin-ping között, a San Franciscóban tartandó Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés alkalmából.

Kiderült továbbá: a korábbi hírekkel ellentétben Kína ott volt  a kiemelt csúcsmegbeszélésen is az AI-csúcstalálkozó második napján.

Azóta történt

Előzmények