Kínaiaké lett a Philips székesfehérvári monitorgyára

A holland Royal Philips Electronics és a kínai TPV Technology Limited lezárta azt a még tavaly decemberben bejelentett ügyletet, amelynek eredményeként utóbbi társasághoz került az alsó kategóriás LCD-monitorok és LCD-tévék gyártása. Az éves szinten mintegy 1,5 milliárd eurós forgalmú divízióért a TPV 358 millió dollárt fizet. A kínai társaság a vételárat részben saját részvényekkel törleszti, így teljes részvénytőkéjének 30 százaléka a Philipsé lesz. A TPV az üzlettel a világ legnagyobb monitorgyártójává válik, mivel részaránya korábban 18,8 százalékos volt, a Philipsé 7,7 százalékos, a jelenlegi első helyezett, a dél-koreai Samsung Electronics pedig 19,8 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik.

Az ügylettel a TPV-hez kerülnek a Philips érintett magyar, brazil, tajvani és kínai üzemei, összesen 1700 alkalmazottal. A Philips Magyarországon a székesfehérvári üzemben gyárt számítógépes LCD-monitorokat, ám a magyar leánynál egyelőre nem tudták megmondani, hogy a társulás miképp érinti a hazai gyárat. (Székesfehérváron egyébként DVD-írókat, házimozi-berendezéseket és hagyományos, katódsugárcsöves televíziókat is készítenek.) Az üzlet miatt egyébként nemrég P-Harmony Monitors Kft. néven monitorgyártó társaságot alapított a székesfehérvári Philips gyár tulajdonosa, a holland Klononklijke Philips és társcége, a Philips Radio B.V. Ebbe az új leányvállalatba szervezik majd ki az LCD-monitorok itthoni gyártását.

Azóta történt

Előzmények