Az összes fotónk az Amazon felhőjén évi háromezerért

Két új felhőtárhely csomagot jelentett be az Amazon, három hónapos (ingyenes) kipróbálási lehetőséggel: a korlátlan fotótárhely 11,99 dollárba kerül évente (három hónapos próba itt), és ezért akármennyi fényképet tárolhatunk benne, illetve jár hozzá még 5 GB az egyéb dokumentumok számára. A másik csomag teljes szabadságot kínál (három hónapos próba itt). 59,99 dollárt kérnek érte éves szinten, ebben nincsenek megkötések azon túl, hogy mobileszközökről a maximálisan feltölthető fájlméret 2 GB, az ennél nagyobbakat asztali környezetből lehet a felhőbe pakolni.


[+]

Tavaly, amikor a felhőkön végigsöpört az árcsökkentési hullám, a Google, a Dropbox és a Microsoft is alaposan megvágta árait. Most is arra számítunk, hogy a többi szolgáltató is lépni fog. A nem céges előfizetők ugyanis a Dropboxnál jelenleg havi 9,99 euróért kapnak 1000 GB területet, a Google Drive ugyanennyi dollárért kínálja a terabájtos felhőt, a Microsoft OneDrive esetében pedig 6,99 dollárba kerül 1 TB havonta, igaz ehhez automatikusan jár az Office365 is.

Az Amazon két új korlátlan csomagja jelenleg tehát veri a mezőnyt, azonban alaposan meg kell gondolni, hogy szükség van-e a korlátlan területre a többiekhez képest nem túl felhasználóbarát felülettel. Már csak azért is, mert a versenytársak olyan egyéb extrákat tudnak érvként felsorolni maguk mellett, mint a Dropbox automatikus és fájlrészletekbe menő szinkronizációja, vagy a Microsoft által kínált Office365, illetve a Google Drive kiváló integrációja.

Azóta történt

Előzmények