Az űrturizmusban is robbantani akar az Amazon vezetője

Jeff Bezos, az Amazon vezetője nem az egyetlen a nagyon gazdag vállalatvezetők közül, aki saját és céges vagyonának egy részét – talán egy gyerekkori álomtól is vezettetve – a ma még mindig igen tőkeigényes és elsősorban állami, katonai területnek számító űrhajózási területen kívánja kamatoztatni. Bezos már nagyon rég elindította saját projektjét, amikor 2000-ben megalapította az üzletszerű, a turizmust megcélzó szuborbitális repülések fejlesztésére szakosodott vállalkozását, a Blue Origint (szuborbitális: ezt a repülési módot nevezik „űrugrásnak” is, mert az adott jármű eléri ugyan a világűr határát, ám az ún. első kozmikus sebességet nem éri el, és ez nem elegendő ahhoz, hogy pályára álljon a Föld körül, így a ballisztikus pályán visszatér a légkörbe).

A Blue Origin egy ilyen eszközt, illetve egy saját rásegítő rakétarendszert fejleszt igen nagy titokban – mindeddig nem túl nagy sikerrel, hiszen legjobb eredményük a 14 kilométeres magasság elérése volt, ám akkor is elveszítették az irányítás a New Shepard kapszula fölött, így azt fel kellett robbantani.

De tegnap megtört a jég, mivel a legújabb eszköz háromszoros hangsebességre felgyorsulva több mint 93 kilométer magasra jutott, majd ejtőernyők segítségével vissza is tért.

Bezos nyilatkozata szerint a New Shepard hat embert lesz majd képes száz kilométeres magasságba felvinni, majd biztonságosan lehozni – ez lenne a Blue Origin nagy űrturizmus üzlete.

Habár most is akadtak technikai problémák, ezek nem olyan jelentőségűek, hogy komolyan hátráltatnák a fejlesztéseket – ráadásul Bezos vállalkozása nemrég partnerségre lépett a United Launch Alliance céggel, mely a NASA-nak is biztosít rakétákat.

Azóta történt

Előzmények