Közel 10 ezer terabájt a hazai lemezes tárolókapacitás

A lemezes tárolóeszközök magyarországi piaca új lendületre kapott 2006-ban, és jó úton halad, hogy idén elérje a közel 10 ezer terabájtnyi telepített kapacitást. Az IDC friss tanulmánya szerint 2006-hoz képest ez 45,5 százalékos növekedést jelentene. Ami a bevételeket illeti, a piac várhatóan közel 13,5 százalékkal fog nőni 2007-ben az egy évvel korábbi időszakhoz képest. A 2005-ös visszaesés után a magyar lemezes tárolóeszköz-piac bevétele 1,9 százalékkal bővülve közel 80 millió dollárra rúgott 2006-ban, a kapacitás pedig majdnem kétharmadával bővült, több mint 6600 terabájtra. A leszállított tárolóegységek száma pedig 12,7 százalékot nőtt egy év alatt, több mint 10 ezerre. A piac felélénkülése egyrészt az átlagos fajlagos tárolási költségek gyors csökkenésére, másrészt néhány nagy tenderre vezethető vissza.

„Az igények növekedésének hátterében az áll, hogy a cégeknek egyre nagyobb mennyiségű adatot kell tárolniuk a kimutatásokkal és az adatmegtartással kapcsolatos törvényi előírások, az adatok biztonságára vonatkozó egyre szigorúbb szabályozások, valamint a nem megfelelő adatkezelés súlyos büntetései miatt” - nyilatkozta Marosvári Gábor, az IDC elemzője. „Ahelyett, hogy mindezt teherként élnék meg, a cégek kezdik adataikat fontos üzleti értékként kezelni, és jobb módszereket keresnek azok szervezésére és tárolására.”

Főszereplők: EMC, IBM, HP

A magyar lemezes tárolóeszköz-piac három legnagyobb gyártója az EMC, az IBM és a HP, melyek egyesített, bevétel szerinti piaci részesedése 75 százalékot ért el 2006-ban. Ami a felhasználói oldalt illeti, a legnagyobb vásárlók a bankok, pénzintézetek és távközlési cégek voltak tavaly. Ez várhatóan a jövőben is így marad, hiszen a pénzügyi és távközlési szektorban előállított adatok mennyisége évről évre megsokszorozódik.

Az eladások legnagyobb részét a tárolóhálózatok (Storage Area Network, SAN) tették ki, a teljes bevétel közel 54 százalékával. Utánuk következtek a közvetlenül csatlakozó tárolóeszközök (Direct Attached Storage, DAS), 38 százalékos részesedéssel. A belső (szerveren belüli) lemezes tárolóeszközök piaca Magyarországon értékben közel 13 százalékkal csökkent az előző évhez képest, a külső lemezes tárolóeszközök piaca viszont több, mint 5 százalékkal nőtt.

Bővülő piac a következő öt évben

A következő öt évben az IDC várakozásai szerint a magyar lemezes tárolóeszköz-piac értékben átlagosan évi 15 százalékkal fog bővülni. A tárolókapacitás várhatóan átlagosan 45 százalékkal nő minden évben, egyre inkább a külső lemezes tárolórendszerek felé elmozdulva, amelyek már most is 46 százalékát teszik ki a telepített összkapacitásnak.

Az IDC „Hungary Storage 2007-2011 Forecast and 2006 Vendor Shares” (IDC #EST2P) című tanulmánya részletes elemzést, következtetéseket és előrejelzéseket tartalmaz a magyarországi lemezes tároló piac dinamikájáról. A vezető informatikai cégekkel (gyártókkal, disztribútorokkal, összeszerelőkkel, rendszerintegrátorokkal és értéknövelt viszonteladókkal) folytatott interjúkon alapuló tanulmány betekintést ad a tárolási iparág előtt álló változásokba és lehetőségekbe.

Azóta történt

Előzmények