Erős második negyedéven van túl a PC-piac – derül ki a meghatározó piackutató cégek jelentéséből. Az IDC adatai szerint az áprilistól június végéig tartó időszakban világszerte 58,5 millió személyi számítógép fogyott, 12,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. (A más módszertannal dolgozó Gartner valamivel több, 61,1 millió PC-t számolt össze, és 11,7 százaléknyi éves bővülést mért.)
Ami a régiókat illeti, Japánt nem számítva Kelet-Ázsiában volt a legerősebb a növekedés, több mint 20 százalékos. A slágertermék pedig továbbra is a notebook: a hordozható gépek forgalma körülbelül 50 százalékkal nőtt. A Gartner szerint a váratlanul erős második negyedéves eladásokhoz csak marginálisan járult hozzá a Windows Vista operációs rendszer január végi megjelenése.
A világ legnagyobb PC-gyártója továbbra is a Hewlett-Packard, amelynek globális részesedése 19,3 százalék. A tavaly második helyre visszaszorított Dell forgalma az egy évvel korábbi számokhoz képest 5 százalékkal csökkent, de a texasi vállalat 15 százalékos piacrésszel megőrizte pozícióját a toplistán. A harmadik helyen ezúttal a Lenovo futott be, a negyedik helyre kényszerítve az Acert.
A HP maradt a legnagyobb
- Írta: Barna József
- Forrás: AP
Azóta történt
-
A HP 1,6 milliárd dollárért megveszi az Opsware-t
A tranzakció az év vége előtt lezárulhat.
Mérleg 0
-
Négy éven át hamisították a könyvelést a Dellnél
Külső és belső vizsgálat egyszerre zajlik a cégnél.
Mérleg 2
Előzmények
-
Nyolcezer dolgozót bocsát el a Dell
Az egykor vezető PC-gyártó nem tudja elkerülni a karcsúsítást.
Mérleg 0
-
A Google jobb, mint a Coca-Cola
Az idén az internetvállalaté a világ legértékesebb márkája.
Mérleg 7
-
A HP a legnagyobb
Tovább növelte előnyét a PC-piacon a második helyre kényszerült Dell-lel szemben a Hewlett-Packard.
Mérleg 0
-
A HP Magyarország elcsábította a Sun ügyvezetőjét
Váratlanul távozik a hazai Sun-leány három évvel ezelőtt kinevezett első embere.
Mérleg 2
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Szabadalmi vitába keveredett a Lenovo
- Motorolaj és szűrő topik
- Spórolós topik
- iPhone topik
- Samsung Galaxy Z Fold4 - egyre megy, honnan nézed
- Redmi Note 13 Pro 5G - nem százas, kétszázas!
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Kerékpárosok, bringások ide!
- További aktív témák...