Lassan mondom, hogy a hekkerek is megértsék...

(IT.news szubjektív)

Van úgy, hogy az emberből óhatatlanul előtörnek azok a tapasztalatok, amik a hosszú évek munkája során összegyűltek. Amikor markánsan meg kell mondania a véleményét. Én a Fidesz-MSZP közötti hackerháború kapcsán pontosan ezt érezem.

Mi is az alapszituáció? Fideszes IP-címről valaki meglátogatta azt az FTP-szervert, ahol az MSZP kampányanyagait tárolták, majd ezek megjelentek a Magyar Nemzetben. Törjön elő a bennünk lakozó Micimackó, és kezdjünk el gondolkodni! Mert erősen kell gondolkodnom, hogy rájöjjek, miért is történhetett ez meg. Lehet, hogy az MSZP-közeli PR-cég munkatársai annyira képzetlenek, hogy nyíltan beírják egy fórumba a megfelelő jelszót? Ön alkalmazna ilyen embert? Én nem, legalábbis holnaptól munkanélküli lenne. Vagy talán az a jelszó nem is véletlenül került ki, és a Fidesz-közeli informatikusok belesétáltak abba a csapdába, amit a szakma csak "mézesmadzagnak", azaz honeypotnak hív?

Persze Micimackóként ez utóbbi megoldás a valószínűbb, de pártatlan elemzőként szorítkozzunk a szikár tényekre. Ami nyilvánvaló – kedvenc internetes rendőröm 2004-ben, a Hackitvityn elhangzott okfejtése alapján –, hogy a Fidesz-közeliek bűncselekményt követtek el. Ugyanis a lakáskulcsom elvesztése még nem jelenti azt, hogy bárki bejöhet a hajlékomba, és elviheti az értékeimet.

A fideszesek egyébként is jobban tennék, ha lassan keresnének egy jogászt, aki elmagyarázza nekik, miről is van szó – a jelenlegi kommunikáció minden egyes szava súlyosan elhibázott ugyanis. Először azzal védekeztek, hogy semmiség az egész. Nem, kérem, a Btk. 300/C. §. szerint ez bűncselekmény. Aztán azt mondták, hogy a kormány rendőrállami módszerekkel nyomoz utánuk, lefoglalja az összes szerverüket. Tetszenek emlékezni, amikor a BSA feljelentésére több száz magánszemélyhez szállt ki a rendőrség, és több hónapra lefoglalták az összes informatikai eszközüket? Én személy szerint örülök, hogy végre egy politikai párt is hasonló elbírálás alá esik.

Mit várhatunk az esettől? Elsősorban nyilván egy remek gumicsontot, amin a média elrágódhat. És talán, talán, kis szerencsével a háttérben egy megvilágosodást, amely eddig nem volt a politikai elit sajátja. Hogy az információ hatalom. Az információ az interneten van. Azt pedig nehéz védeni. És ez az eset talán felértékeli az informatikai biztonság fontosságát, amely a magyar államnak egyébként is mostohagyermeke. Sokan vagyunk, akik ennél cifrább dolgokat is tudnánk mutatni akár a pártoknál, akár a közigazgatási rendszereknél.

Ami pedig Micimackót illeti, nagyfiú vagyok már, nem hiszek a mesékben. Kampány idején pedig különösen nem.

Krasznay Csaba

Azóta történt

  • Ne a júzer legyen a lúzer!

    Egy vezető biztonságtechnikai szakértő szerint az internetes bűnözők elleni háború már elveszett, de csatákat még lehetne nyerni.

Előzmények