A Gartner szerint nem kizárt, hogy 2007-re a csökkenő PC-kereslet a világ tíz vezető számítógépgyártója közül hármat a piacról történő visszavonulásra kényszerít. A tízes toplistán ma a következő vállalatok szerepelnek (darabszám szerinti forgalom alapján rangsorolva): Dell, Hewlett-Packard, IBM, Fujitsu, Fujitsu Siemens, Toshiba, NEC, Apple, Lenovo és Gateway.
A piackutató előrejelzése szerint 2003 és 2005 között az értékesített PC-k darabszáma évente átlagosan 11,3 százalékkal nő, míg az árbevétel átlagosan 4,7 százalékkal. A 2006-os év azonban vízválasztó lesz. Ekkora ugyanis a legtöbb vállalat és otthoni felhasználó már frissíti régi rendszereit – jósolja a Gartner. A tapasztalat pedig az, hogy a tulajdonosok az asztali számítógépeket négy, míg a noteszgépeket három évig nem cserélik le. Így 2006 és 2008 között jelentős keresletcsökkenés várható, mégpedig olyan mértékű, melyet a fejlődő piacok gyors bővülése sem tud majd ellensúlyozni. Ebben az időszakban a növekedés üteme 5,7 (darabszám), illetve 2 százalékra (árbevétel) mérséklődik.
Ha a prognózis helytállónak bizonyul, a helyzet még mindig rózsásabb lesz, mint 2000 és 2002 között. 2001-ben a PC-piac negatív évet zárt, és 2002-ben is csupán szerény növekedést ért el. Erre az időszakra tehető a Hewlett-Packard és a Compaq egyesülése, a Micron Technology PC-gyártó üzletágának értékesítése és a Gateway eMachines-akvizíciója.
A Gartner arra nem vállalkozott, hogy megjósolja, mely szereplők kényszerülhetnek a piac elhagyására. Ehelyett több forgatókönyvet vázoltak fel. Az egyik szerint a néhány évvel ezelőttihez hasonló egyesülések vagy felvásárlások várhatók, míg egy másik szerint egyes cégek – konkrétan az IBM és a HP – leválaszthatják PC-s üzletágukat, hogy más piacokra koncentráljanak.
Lassul a PC-piac
- Írta: Barna József
- Forrás: CNET
Azóta történt
-
Kiszáll a PC-bizniszből az IBM?
Az iparág egyik alapítója megválik személyi számítógépes üzletágától.
Mérleg 45
-
HP-shop nyílik a GL Outletben
A notebook.hu Kft. üzemelteti a kifutó termékeket kínáló HP-üzletet.
Mérleg 0
-
PC-boom várható a fejlődő országokban
A jelentős piacbővülésből nem a nagy márkák profitálnak a legtöbbet.
Mérleg 0
Előzmények
-
Gartner: csökkentett PC-forgalmi prognózis
Nincs miért személyi számítógépet vásárolni a karácsonyi szezonban.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- Milyen autót vegyek?
- Óra topik
- Sony Xperia 10 V - újraélesztés
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Napelem - 100%-os támogatású pályázat
- Mindenki AI-t akar, már 2025-re is eladták a HBM chipeket
- Mr Dini: Hálózati problémából kiber-versenyfeladat!
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Politika
- Milyen légkondit a lakásba?
- További aktív témák...