Lassul a PC-piac növekedése

A személyi számítógépek globális forgalma az idei 15,8 százalék után csupán 10,5 százalékkal bővül 2006-ban – jósolja az IDC friss iparági előrejelzése. A piackutató cég szerint a géplecserélési hullám lecsengése és a gazdasági növekedés mérséklődése lesz felelős a lassulásért, de az alacsony árú PC-k és noteszgépek iránti kereslet továbbra is biztosítja a két számjegyű növekedést. Korábban ennél pesszimistább prognózist tett közzé az IDC, de az idei utolsó negyedév erősebben alakul a vártnál – 12,6 százalék helyett várhatóan 15 százalékkal nő –, ami a 2006-os esztendőre vonatkozó becslés módosítására késztette az elemzőket. Az új előrejelzés szerint 2009-ben az eladott PC-k darabszáma eléri a 300 milliót, értéke pedig a 250 milliárd dollárt.

Azóta történt

  • Európa lenyomta Amerikát

    Az európai PC-eladások első ízben körözték le az észak-amerikai mutatókat, a legdinamikusabban ugyankkor Ázsia fejlődik.

  • A notebookokból él a PC-piac

    Hiába jön a Windows Vista az idén, nem lesz kiemelkedő éve a számítógépgyártóknak. Tíz százalék körüli növekedés várható.

  • Tavaly belehúzott az Acer

    Tart még a kelet-közép-európai PC-piac lendülete. A régóta vezető HP mögé felzárkózott a tajvani vállalat.