A Microsoft sajátos megállapodást kötött az indonéz kormánnyal a közintézmények számítógépein használt kalózszoftverek legalizálásáról: Jakarta amnesztiában részesül, ha minden egyes illegális programot futtató komputer után 1 dollár jelképes összeget befizet a redmondi vállalatnak – írja a BBC. Cserébe a kormány vállalta, hogy a jövőben legális forrásokból szerzi be a Microsoft termékeit.
A BSA statisztikái szerint Indonézia büszkélkedhet a világon az ötödik legmagasabb szoftverillegalitási aránnyal: az országban használt programok 87 százaléka kalózmásolat. Ennél rosszabb mutatókkal csak Vietnam, Ukrajna, Kína és Zimbabwe rendelkezik. A helyi informatikai miniszter szerint az egyezség – melynek lehetőségét sajtóbeszámolók szerint az indonéz elnök májusi seattle-i látogatásán vetették fel – a Microsoft realitásérzékét dicséri. A szaktárca vezetője ugyanis állítja: a fejlődő országok zöme nem engedheti meg magának a legális szoftverek használatát. Becslések szerint az indonéz kormányzati intézményeknél 50 000 komputert érinthet az akció.
Frissítés: Időközben a Microsoft cáfolta az eredetileg az indonéz Jakarta Post című napilapban közölt hírt. Az AP hírügynökség beszámolójában a szoftvervállalat egyik szóvivője állítja: nem folyik ilyen amnesztiajellegű kormányzati licencprogram kidolgozása és bevezetése Indonéziában. Arról azonban, hogy ha minden alapot nélkülöz, miként kaphatott szárnyra a hír, nem szól a cáfolat.
Legális Windows egy dollárért
- Írta: Barna József
- Forrás: BBC
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
Ne említsd a demokráciát!
Száműzte a helyi hatóságokat irritáló szavakat kínai honlapjáról a Microsoft.
Közösségi média 19
-
Windows 2000 – végállomás
Az oprendszerhez kiadott utolsó frissítés 446 javítást tartalmaz.
Szoftver 13
Előzmények
-
Becsapható a Microsoft eredetiségvizsgálata
Még kötelezővé sem tették, máris megtalálták a kiskapukat.
Biztonság 3
-
A magyarok nem szoftvertolvajok
Egy hazai szakember vitatja a BSA szoftverillegalitási statisztikájának megalapozottságát.
Társadalom 7
-
Több a kalózszoftver Magyarországon
A BSA adatai szerint a régióban egyedül mi rontottunk az illegalitási mutatókon.
Mérleg 88
-
Microsoft: kötelező ellenőrzés
Magyarországon eddig 11 ezer felhasználó tesztelte Windowsa eredetiségét.
Szoftver 10
Percről percre
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Anyagi katasztrófára figyelmezteti az Apple-t a brit média
- Vezetékes FEJhallgatók
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Milyen házat vegyek?
- Autós topik
- GTA V
- AMD Catalyst™ driverek topikja
- Asztalos klub
- Japán nem bír az AI és a chipgyárak energiaigényével
- f(x)=exp(x): A laposföld elmebaj: Vissza a jövőbe!
- További aktív témák...