Lemondott az NHH elnöke

Dr. Rozgonyi Krisztina, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) tanácsának elnöke a mai napon írásban felajánlotta a lemondását Orbán Viktor miniszterelnöknek, aki azt 2010. június 30-i hatállyal elfogadta. A hatóság sajtóközleménye szerint a döntést az indokolta, hogy „a kormány megalakulásával megteremtődtek a média- és hírközlés világában tervezett intézményi, strukturális változtatások feltételei.”

Rozgonyi Krisztina mindössze négy és fél hónapon át, február 1-je óta volt az NHH elnöke, miután a január 31-ével váratlanul távozó Pataki Dániel utódjául nevezte ki az akkori miniszterelnök, Bajnai Gordon. Mind alelnöki, mind elnöki kinevezése 2013. december 31-ig szólt, utódlásáról később döntenek – áll az NHH szűkszavú közleményében.

„Az NHH irányításom alatt éppúgy, mint 2004-es belépésem óta mindvégig megőrizte szakmai függetlenségét, hírnevét és az egyik példamutató intézménye maradt a magyarországi szabályozói szektornak. Elégedetten távozom, és a következő hetekben mindent megteszek annak érdekében, hogy a digitális átállás irányításában, az új generációs hálózatok, valamint szolgáltatások piacra lépését és elterjedését célzó szabályozási gyakorlat kialakításában, illetve az NHH által szabályozott területeken az ellenőrzési munkában a lehető legkisebb fennakadás se legyen" – nyilatkozta Rozgonyi Krisztina.

A jogász végzettségű Rozgonyi 1997 és 2003 között jogi tanácsadóként, illetve szakértőként vett részt több hírközlési, illetve médiavállalkozás projektjeiben, valamint az Országgyűlés Kulturális és Oktatási Bizottságának tanácsadója volt. 2004. január 1-jétől a Nemzeti Hírközlési Hatóság tanácsának volt tagja, kinevezése öt évre szólt, majd 2009. január 1-jétől újabb öt évre. 2006 ősze óta a tanács alelnöke is volt.

Azóta történt

  • Csökkent a mobil-előfizetések száma

    Az aktív kártyákból 27 ezerrel volt kevesebb az előző hónapban. A T-Mobile növelte a részesedését.

  • Megújult a szándékolatlan roaming térképe

    Megújult a szándékolatlan roaming veszélyeire figyelmeztető térkép, jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) szerdai sajtótájékoztatóján Takács Péter, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője.

Előzmények