Rozgonyi Krisztina az NHH új elnöke

Bajnai Gordon miniszterelnök február 1-jei hatállyal dr. Rozgonyi Krisztinát nevezi ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) tanácsának elnökévé. A január 31-ével váratlanul távozó Pataki Dániel helyét átvevő szakember kinevezése az NHH szakmai munkájának folyamatosságát biztosítja, dr. Rozgonyi Krisztina ugyanis 2004 óta tagja, 2006 ősze óta pedig alelnöke az NHH tanácsának. Az új elnököt a kormányfő a távozó elnök megbízatási idejének végéig terjedő időre nevezi ki, így megbízatása 2013. december 31-ig szól – jelentette be a szakhatóság.

Dr. Rozgonyi Krisztina kinevezését követően közölte: „Célom, hogy az NHH irányításom alatt megőrizze szakmai függetlenségét, hírnevét, és továbbra is az egyik példamutató intézménye maradjon a magyarországi szabályozói szektornak. Folytatjuk a digitális átállás irányítását, az új generációs hálózatok, valamint szolgáltatások piacra lépését és elterjedését célzó szabályozási gyakorlat kialakítását, de mindezek mellett egyre nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni az általunk szabályozott területeken a tudatos fogyasztás feltételeinek kialakítására.”

Azóta történt

Előzmények