A bíróság szerint nem csalt a hirdetésekkel a LinkedIn

Visszadobta egy amerikai bíró a pert, amelyben hirdetési csalással és túlszámlázással vádolták a LinkedInt.

A Microsoft tulajdonában lévő LinkedInt egy csoportos keresetben azzal vádolták, hogy csalt a statisztikákkal, amelyek azt mérték, mennyien nézték a platformján a videós hirdetéseket – ezzel egyszerre pedig több száz ezer hirdetőt túlszámláztak, állítólag.

Egy amerikai bíró, Susan van Keulen szerint bár a LinkedIn egyes állásfoglalásai félrevezetőek, a felperesek jogi bizonyítékai elégtelenek a perhez, továbbá a LinkedIn nem köteles pontos hirdetési statisztikákat biztosítani. A LinkedIn korábban közölte, hogy nem felelős a kattintásos csalásokért és külső felek tevékenységéért, amelyek érintik a hirdetési költségeket.

A per egyébként azután vált aktuálissá, hogy a LinkedIn 2020 novemberében közölte: a mérnökei olyan szoftveres hibákat javítottak, amelyek miatt több mint 418 ezer túlszámlázás történt, általában 25 dollár alatt, amit az érintetteknél kreditekkel kompenzáltak.

Előzmények