Tízmillió dollárt fizet a Nintendónak a hacker

Inkább, mint hogy börtönbe menjen – habár ennek esélye a bíróság szerint jogilag még megmaradt.

A Team-Xecuter nevű hackercsoport egyik vezető személyiségét, Gary Bowsert egy amerikai bíróság 10 millió dolláros, a Nintendónak járó bírság megfizetésére kötelezte a Switch és a 3DS konzolokhoz kínált modchipek árusításában vállalt szerepe miatt.

Az eljárás polgári peres ügy volt, de Gary Bowser ellen folyt egy másik, szövetségi büntetőper is, ebben a csoport egy másik tagjával, Max Louarnnal együtt összesen 11 vádpontban vonták őket felelősségre. Ebben az ügyben végül vádalku köttetett: Bowser, hogy elkerülje a súlyos börtönbüntetést – pl. a két legfontosabb vádpont az elektronikus csalás, illetve a bűnszervezetben elkövetett pénzmosás volt, melyekért egyenként 5 év is járhat – bűnösnek vallotta magát két vádpontban (hackelő eszközökkel folytatott kereskedelem, illetve bűnszervezetben való részvétel hackelő eszközök létrehozása és kereskedelme céljából), felajánlotta 4,5 millió dolláros büntetés megfizetését, valamint azt, hogy a hatóságoknak segít a Team-Xecuter többi tagjának felkutatásában. Az ügyészség a vádalku következtében elengedte a többi vádpontot, de a bíró figyelmeztette a vádlottat, hogy a börtönbüntetés lehetősége ettől még megmaradt.

A nyomozás adatai szerint Bowser 2013 júniusától 2020. szeptemberi letartóztatásáig aktív tagja volta a Team-Xecuter csoportnak, akik a Nintendo több termékéhez is árultak a feltörést biztosító eszközöket. A vádlott egy weboldalon keresztül irányította a csoport marketingmunkáját, illetve ügyfélszolgálati feladatokat is ellátott, a „céges” kommunikáció és értékesítés vezetője volt.

Azóta történt

Előzmények