Fantázia, kreativitás, hagyománytisztelet s a modern technika innovatív alkalmazása: mindez együtt jellemzi a néhány napja Londonban és New Yorkban a nagyközönségnek átadott Telectroscope-ot.
A számtalan szempontból figyelemre méltó vállalkozás elsősorban nem technológiai újításaival vívhatja ki elismerésünket – hiszen ilyenek nincsenek neki –, hanem azzal a szemlélettel, azzal a komoly kulturális értékkel, amelyet például a budapesti időkerék is képviselt (volna). Gyönyörű és elgondolkodtató az a történet, amely megihlette a mai Telectroscope alkotóit – az én generációm számára még kulcsfontosságú, ám mára már kissé avíttá vált Jules Verne világa sejlik fel, illetve a 19. század második felének a tudásban és a technológiában szinte vakon hívő, elképesztő dinamizmussal fejlődő, s a technikától és a természettudománytól bolygónk minden bajának megoldását váró légköre.
A vállalkozás alapja, hogy az 1848-ban született Alexander Stanhope St. George – aki a Telectroscope honlapjának állítása szerint korának egyik legtehetségesebb mérnöke volt – egy fárasztó és viharos London–New York, illetve New York–London tengeri út után azon kezdett töprengeni, hogy az időjárás által komolyan befolyásolt hajóút kényelmetlenségeit hogyan lehetne elkerülni, s ekkor jutott eszébe egy London–New York alagút lehetősége. De hamar rájött e terv megvalósításának hihetetlen nehézségeire, s elsősorban arra, hogy a tengeralatti alagutakon is borzaszó lenne az utazás. De nem adta fel, módosított elképzelésén, s kigondolt egy olyan – szerényebb méretű alagút segítségével megvalósítható – optikai eszközt, eszközrendszert, melynek segítségével a londoniak és a New York-iak láthatják egymást, hiába választja el őket majdnem 5600 kilométer.
Az állítólagos tervrajz
Alexander Stanhope St. George tehát elkészítette az úgynevezett Telectroscope terveit, s időt és pénzt nem sajnálva hozzálátott a megvalósításhoz. A munka – igen sok gúnyos kommentártól kísérve – 1890-ben végül el is indult. A korabeli technológiai körülmények miatt azonban 1892-ben egy komoly tömeges baleset megpecsételte a terv sorsát: a tenger átszakította a készülő alagút falát, s tizenöt munkás halt meg ennek következtében. A folytatás hasonlóan szerencsétlenül alakult, s végül kénytelenek voltak a nagyra törő vállalkozást felszámolni. A tervrajzok és az egyéb dokumentáció ezek után sokáig lappangott, míg végül St. George kései leszármazottja, Paul St. George brit kutató meg nem találta őket, s neki nem kezdett egy modern Telectroscope megvalósításának.
Ez a sztori. Ennek valóságában sokan kételkednek – hiszen ebben az ötletgazda is megerősíti őket –, s joggal állítják azt, hogy a történetet Paul St. George találta ki, hogy kerek egésszé alakítsa vállalkozását – hiszen a korabeli mítosz egy sajtóhibának köszönheti létét, amikor egy újságíró az electroscope-ot (az elektromos töltés mérésére szolgáló eszköz nevét) félreolvasta telectroscope-nak, s ebből kerekítette a fenti történetet. De bizonyos szempontból ez mindegy is. A legendás vállalkozás akkor is szimbolikus és érdekes, ha az eredetmítosza teljes egészében kitalált.
Paul St. George, a londoni Metropolitan Egyetem oktatója végül egy művészcsoporthoz, az Artichoke-hoz fordult, s az ő segítségükkel alkották meg a mai Telectroscope-ot, amely eszköz 19. századi külsejével, a tenger alatti alagút imitációjával valósítja meg a sosem volt ideát, s ezt az eszközt a héten meg is nyitották. Természetesen a modern széles sávú internetet használják fel arra, hogy a közel kétméteres hatalmas képernyőkön valós idejű képeket közvetítsenek – a londoni és a New York-i lakosok az utcáról integethetnek egymásnak ezek után. Paul St. George a projekt megvalósításához állami és magánbefektetői segítséget egyaránt kapott, s már tervezi egy következő hasonló eszköz felállítását Skóciában is, ahol a másik oldalon Ausztrália lakói (feltehetően Sydney-ben állítanák fel a másik lencsét) pillanthatnának rá a skót járókelőkre.
