Mac kontra PC: egyre jobb az Apple-nek

Nap mint nap szembesülhetünk az almások és a seattle-i guruk harcával. Tagadhatatlan tény, hogy a két vállalat termékei azok, melyek a leginkább meghatározzák a konzumer piac működését. A Microsoft és az Apple csatája az előbbi piacra lépésével kezdődött, és azóta sem nyugszik; az erőfeszítések ellenére a redmondiak stabilan ültek a kifejezetten piacvezetőknek szánt bőrfotelben, ám lehet, hogy a közeljövőben át kell adniuk a helyüket. Alant egy rövid spekuláció következik, némi történelmi áttekintéssel fűszerezve.

Mikor a Macintosh 1984-ben belépett a piacra, addigra a Microsoft terméke, az MS-DOS, kihasználva három éves előnyét már a legtöbb személyi számítógépen ott figyelt. Ekkorra már a redmondi megoldással szerelt PC-kből évente kétmillió egység került értékesítésre, míg az almás hardverből mindössze 372 ezer darabot sikerült értékesítenie a konkurens gyártónak – kezdésnek nem nevezhető rossznak, ám ez inkább arra volt jó, hogy az akkoriban e piacon kvázi monopolhelyzetben lévő vállalat felfigyeljen az új belépőre, a trónfosztás azonban azóta is várat magára.

Harminc év elteltével a Microsoft eladások tekintetében még mindig magasan túlszárnyalta az Apple-t. 1995-ben megjelent a Windows 95, amit felvérteztek a Macintoshok legnagyobb előnyével, a könnyebb kezelhetőséggel; a számok tükrében mindenki joggal hitte azt a kilencvenes évek második felében, hogy a redmondi vállalat pozíció megingathatatlan és az is marad, 2004-ben azonban történt valami. A PC-s számok ugyanúgy növekedtek, ám az eddig tapasztaltnál sokkalta lassabban; az Apple azonban belehúzott, vásárlótábora soha nem látott sebességgel kezdett el nőni.

Ez nagy valószínűséggel a hordozható számítógépek elterjedésének volt köszönhető. Noha nem arról van szó, hogy az Apple gépei gyorsabbak lettek volna, nagyobb tárhellyel rendelkeztek volna, vagy bármilyen, eddig nem látott megoldással rendelkeztek volna, egyszerűen csak jobban érvényesültek a piacon mint integrált termék: a MacBookok a pálmát egyértelműen az olyan tényezőkkel vitték el, mint a minőség és szilárdság érzete, valamint az olyan, az anyagi világon túlmutató tényezőkkel, mint az esztétikum és az „érzet”. Egyértelmű pálfordulás történt a piacon, ám a történet itt még nem ér véget.

Egy másik dimenzióban és időintervallumban (napjainkban) nézve, ha figyelembe vesszük az Apple teljes termékpalettájának eladásait, láthatjuk, hogy a cég a poszt-PC termékeivel nem csak hogy faragott hátrányából, de teljes mértékben meg is szüntette azt. Igaz, még mindig több Windows-alapú számítógépet adnak el a mai napig, de ha figyelembe vesszük az iOS-OS X duó erejét, nem lenne meglepő, ha pár éven belül a két szereplő erőviszonya „kiegyenlítődne” – ha csak a feltelepített operációs rendszereket nézzük, az arányok ugyanolyan torzak maradnak, de az alternatívák fel fogják tölteni ezt az űrt.

Az előrejelzések baljós fellegeket terelnek a Microsoft feje fölé. Ha az Apple-nek sikerült a hátrányát végleg ledolgoznia, a redmondi cég kiszolgáltatottá válik egy közvetlen versenyben: ha ez bekövetkezik, a gyártónak nem csak a felhasználóiért kell majd küzdenie, hanem a fejlesztőkért, a vállalati befektetőkért, valamint a már egy évtizede tartó fogyasztói jóakaratért, hűségért. A változás szele nem csak a számokat mozgatja meg, egyfajta pszichológiai hatással is bír. Ha az emberek észreveszik, hogy a Windows többé nem képes hegemónként uralkodni, olyan erőket indíthat el a piacon, amik végképp átrendezhetik az erőviszonyokat.

Azóta történt

Előzmények