Csökkent a Telekom nyeresége

Főként az éppen két évvel ezelőtt megkezdett új tevékenységének, az áram- és földgázszolgáltatásnak köszönheti a Magyar Telekom, hogy – az egy évvel ezelőtti bázishoz képest – 2012 első negyedévében nőtt az árbevétele, ha szerény mértékben is. Az energiaértékesítésből befolyó forgalom közel kilencszeresére, 682 millió forintról majdnem 6 milliárd forintra ugrott, ami ellensúlyozni tudta a vezetékes bevételek apadását és a mobilbevételek stagnálását. Az árbevétel összességében 2,9 százalékkal, 146,65 milliárd forintra nőtt.

A mobilszolgáltatás forgalma szerény 0,2 százalékkal, 72,6 milliárd forintra emelkedett. A hanghívásokból befolyó bevétel részben a percdíjak mérséklődésének betudhatóan csökkent, 2,4 százalékkal, ezzel állt szemben a mobilinternet-bevételek növekedése. Figyelemre méltó bővülést mutatott a telefonértékesítés: a drágább okostelefonok terjedése miatt 10,7 százalékkal nőtt e szegmens forgalma.

A vezetékes szolgáltatásokból származó árbevétel a megszokott trendnek megfelelően csökkent, a visszaesés összességében 3,4 százalékos volt. A hanghívások forgalma mind a kiskereskedelmi, mind a nagykereskedelmi piacon közel 11 százalékkal mérséklődött, amit nem tudott ellensúlyozni az internet- és televízióbevételek bővülése (4,6, illetve 10,2 százalék).

Az eredményességi mutatók mindegyike romlott. Az EBITDA 3,1 százalékkal, 51,6 milliárd forintra mérséklődött, az EBITDA-ráta 37,4 százalékról 35,2 százalékra csökkent. Az egyszeri költségek – a belső vizsgálattal és a végkielégítéssel kapcsolatos költségek, valamint a telekomadó – nélkül számolt EBITDA 5,5%-kal, 61,5 milliárd forintról 58,1 milliárd forintra csökkent. Az EBITDA-ráta esését a vállalat azzal magyarázza, hogy az energia-viszonteladás jövedelemezősége alacsony, illetve egy évvel korábban egy 1,4 milliárd forintos ingatlaneladás javította a nyereséget. Az adózott eredmény 16,4 százalékkal, 17,9 milliárd forintról 14,9 milliárd forintra csökkent, részben a társaságiadó-számítás kedvezőtlen változása miatt.

Az első negyedévben beruházásra közel kétszer annyit költött a vállalat, mint egy évvel korábban, 12,3 milliárd forint helyett 23,8 milliárdot, elsősorban az elnyert 900 MHz-es frekvenciablokkokért kifizetett 10,9 milliárd forintos licencdíj miatt. A teljes összegből a Magyarország szegmensre 20,8 milliárd forint, a T-Systems üzletágra 0,7 milliárd forint jutott, míg Macedóniában 1,4 milliárd forintot, Montenegróban pedig 0,9 milliárd forintot fordítottak e célra.

Azóta történt

Előzmények