Magyarországra telepíti központját a Getronics

A Napi Gazdaság értesülése szerint Magyarországon alakítja ki egész Európát ellátó szolgáltató központját a hálózat- és rendszerintegrációs szolgáltatások területén a világ egyik legjelentősebb szolgáltatójának számító holland Getronics. Ennek értelmében a Getronics ilyen jellegű szolgáltatással Budapestről látja el minden egyes európai ügyfelét – tájékoztatta a lapot Rátkai Péter, a magyar leányvállalat ügyvezető igazgatója. A központ tevékenységi körébe az összes olyan hálózatüzemeltetési és karbantartási feladat beletartozik majd, amelyet távolról, azaz telefonon vagy interneten keresztül meg lehet oldani.

A tervek szerint a működést október elején kezdenék meg, jelenleg az "építési" időszak zajlik: most keresik a kiépítéshez megfelelő körülményeket biztosító irodaházat és a szakembereket. Ezzel kapcsolatosan Rátkai kifejtette: a hazai informatikai életben meghatározó jelentőségű döntésről és beruházásról van szó, hiszen a központ ugyan "csak" 50 emberrel indul, ám már egy éven belül 200 főre szeretnék bővíteni a létszámot, akik egytől egyig Cisco- és Microsoft-szakemberek, informatikai mérnökök lesznek. Ráadásul ha a szolgáltató központ fejlődése töretlen lesz, belátható időn belül a magasan képzett alkalmazottak száma utóbbinak a többszörösét is elérheti.

Részben ez, azaz a jól képzett munkaerő megléte miatt tették le a voksukat Budapest mellett az anyavállalatnál, ugyanis a beruházásért Madrid és Pozsony is versenyben volt. A spanyol főváros a nem oly sokkal, de mégis magasabb költségek miatt maradt alul. Információnk szerint a beruházás értéke mintegy kétmillió euró lesz. Az anyavállalat egyébként tavaly hozta létre hasonló, az amerikai kontinenst kiszolgáló mexikói központját, míg a jövőre induló ázsiai centrum helyszínéről még nem döntöttek, ám valószínűleg Kína lesz a befutó.

Magyarországon a Getronics 1990 decemberében hozta létre leányvállalatát, a cég mára Magyarország egyik legnagyobb rendszerintegrátora lett. A magyarországi leányvállalat főként a bank- és pénzügyi szektorban, valamint a kormányzati szférában nyújt szolgáltatásokat. Együttműködik az informatikai piac három legjelentősebb cégével, a Microsofttal, a Dell-lel és a Ciscóval.

Azóta történt

Előzmények