(Frissítve) Az Oracle-lel tárgyal a HP kirúgott vezére


Larry Ellison

Augusztus elején az IT café is beszámolt arról, hogy a Hewlett-Packard igazgatótanácsa váratlanul kiadta Mark Hurd elnök-vezérigazgató útját. Az öt évvel ezelőtt kinevezett, 53 éves vállalatvezetőnek egy szexuális zaklatási vád kapcsán indult belső vizsgálatot követően kellett távoznia. Bár a vizsgálat a zaklatás tényét nem igazolta, „etikai vétségeket” tárt fel: az egyébként házas Hurd nemcsak hivatalos alkalmakkor találkozott a vádakat később visszavonó, félreértésre hivatkozó, a cégnek szerződéssel dolgozó Jodie Fisherrel, de privát vacsorákon is, melyek költségét (üzleti partnereket tüntetve fel vacsorapartnerként) elszámoltatta a vállalattal. A hivatalos indoklás szerint ezek miatt döntött az igazgatótanács Hurd menesztése mellett, bár ennél alighanem fontosabb szempont volt a HP és a menedzsment imázsának védelme.


Mark Hurd

A HP döntését nem sokkal később nyilvánosan bírálta Larry Ellison, az Oracle alapítója és vezetője, aki a The New York Times-nak írott e-mailjében azt írta, hogy Hurd eltávolítása „a legrosszabb személyzeti döntés azóta, hogy az Apple idióta vezetői annak idején elbocsátották Steve Jobsot”. Úgy tűnik, ennél azonban többet akar tenni, mivel belső forrásokra hivatkozva több lap is arról számolt be a hét végén (The Wall Street Journal, Los Angeles Times, The New York Times), hogy bár a részletekben még nem állapodtak meg, de nagy a valószínűsége annak, hogy a HP-nál igen sikeres, az elbocsátása óta számtalan ajánlatot kapott Hurd lesz az Oracle második embere.

Azt még nem tudni milyen pozíciót kapna a HP előtt 25 évig az NCR-nél dolgozó szakember, ugyanis az Oracle-nek jelenleg két, Ellisonnak közvetlenül alárendelt elnöke van, Safra Catz és Charles Phillips.

Az érintettek egyelőre nem kommentálták a híradásokat.

Frissítés: Az Oracle bejelentette, hogy megállapodtak, így az egyik elnöki poszton Mark Hurd váltja fel Charles Phillipset.

Azóta történt

Előzmények