Az igazgatóság januári döntésének megfelelően a Matáv Csoport összes üzletága napokon belül nevet vált – közölte ma a távközlési vállalat. A Matáv Rt. új cégneve Magyar Telekom Rt. lesz, a cégcsoport egyes üzletágai felveszik a nemzetközi T-márkákat: T-Com (korábban Matáv Vezetékes Szolgáltatások Üzletág), T-Online (korábban Axelero), T-Mobile, T-Systems (korábban Matáv Üzleti Szolgáltatások Üzletág), T-Kábel (korábban MatávkábelTV). A név- és márkaváltást új szolgáltatások bevezetésével és az ügyfélszolgálat színvonalának emelésével kívánja összekötni a vállalat.
Straub Elek, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója az esemény bejelentése kapcsán hangsúlyozta: „A Magyar Telekom Csoport a nemzetközi DT Csoport részeként Magyarország vezető távközlési szolgáltatója marad. Továbbra is elsődleges célunk a hazai ügyfelek igényeinek kielégítése. Az új márkák megöröklik a nevüket viselő üzletágak eddig felépített erősségeit, emellett új értékekkel gyarapodnak.”
Gyorsul az ADSL
A Magyar Telekom a jövőben olyan holding típusú szervezet lesz, amely gyakorolja a tulajdonosi jogokat, koordinálja és irányítja a cégcsoporthoz tartozó, önálló márkanévvel rendelkező üzletágak tevékenységét, továbbá ellátja a csoportszintű operatív feladatokat, és képviseli a cégcsoport egészét. A tőzsdei céggel az ügyfelek csak ritkán találkozhatnak majd, mert ők a kiszolgálásukra hivatott, önálló márkanévvel rendelkező üzletágakkal állnak kapcsolatban.
Így az egyéni ügyfelek leggyakrabban a Matáv Vezetékes Szolgáltatások Üzletágából lett T-Commal találkoznak majd, mely magában foglalja az internet-hozzáféréseket nyújtó T-Online és a kábeltévés hálózatokat üzemeltető T-Kábel részleget is. Az üzletág új akciókkal ünnepli az átalakulást, így – amint arról korábban beszámoltunk – májustól ismét megduplázza a széles sávú internetkapcsolatok maximális sebességét. A T-Com tervei szerint 2006 végére az ADSL-előfizetők száma eléri a 600 000-et. Júniustól pedig jelentős, akár 50 százalékos percdíjkedvezményt kínál azokba az országokba indított hívások esetén, ahol a T-márka jelen van.
A Magyar Telekom Csoport nagyvállalati ügyfeleket kiszolgáló üzletága, a korábbi Üzleti Szolgáltatások Üzletág a T-Systems márkanevet veszi fel. A részleg rövidesen egy hazánkban egyedülálló internetes fejlesztésével, a „Távszámla” szolgáltatással jelenik meg. Az elektronikus számlamegjelenítés és -fizetés szolgáltatás a Magyar Telekom Csoport üzletágai – a T-Com, T-Online, a T-Mobile, a T-Systems és a T-Kábel – által kibocsátott számlákat kezeli majd. Segítségével lehetővé válik a számlák interneten történő megjelenítése és fizetése, így a szolgáltatást igénybe vevő ügyfelek a jövőben számláikat nem papíron, hanem elektronikusan, interneten keresztül kapják meg.
Pénzügyi vonzatok
A névváltáshoz közvetlenül kapcsolódó működési költségeket a Deutsche Telekom viseli. A név- és márkaváltás költsége, valamint a DT Csoporttól kapott költségtérítés nettó alapon kerül elszámolásra, így ezek nem lesznek hatással a Magyar Telekom bevételi és EBITDA iránymutatásaira – közölte a Magyar Telekom.
Matáv: teljes átalakulás
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Tovább csökken a vezetékes vonalak száma
Az első negyedév utolsó hónapjában többet beszéltünk hagyományos telefonon.
Távközlés 0
-
Ismét megduplázza az ADSL-sávszélességet a Matáv
A rivális szolgáltatók egyelőre nem terveznek hasonló gyorsítást.
Távközlés 39
-
Matáv: csökkenő árbevétel, nagyobb nyereség
Számviteli segítséget kapott a távközlési vállalat.
Távközlés 0
Előzmények
-
Tovább gyorsítja az ADSL-t a Matáv?
Lapértesülések szerint az újabb bővítés az Axelero–T-Online átalakulás kísérője lesz.
Távközlés 270
-
A közgyűlés igent mondott a Matáv névváltására
Várhatóan májustól már Magyar Telekom Rt. néven működik a távközlési vállalat.
Távközlés 2
-
Nyereséges az Axelero
A forgalom megugrása az újonnan bekötött ADSL-csatlakozásoknak köszönhető.
Távközlés 0
-
Két év alatt megfeleződött a Matáv eredménye
Az első veszteséges negyedév a tőzsdei bevezetés óta.
Mérleg 3
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen