Még mindig sárosak a kínai iPod-gyártó üzemek?

Ahogyan korábban már beszámoltunk róla, nemrég nagy vihart kavart a brit Mail on Sunday lapban megjelent tudósítás az Apple kínai iPod-gyártó üzemeiben uralkodó munkakörülményekről. Az Apple ezek után vizsgálatot indított, melynek során a szélsőséges jogtalanságokra nem találtak bizonyítékot, viszont néhány kisebb súlyú állítást – például az időszakos túlmunkáról szólókat – elismerték. Ezeket a gyárakat azonban az amerikai cég nem közvetlenül, hanem helyi alvállalkozókon keresztül működteti. Ezek egyike, a Hongfujin Precision Industry Co., a tajvani Foxconn tulajdonában lévő nagy exportőr cég rágalmazási pert indított két kínai újságíró ellen, akik a Mail on Sunday-ben kiadott cikk után az egész Kínában terjesztett China Business News nevű újságban is azt állították, hogy az Apple kínai összeszerelő üzemében a munkások embertelen körülmények között dolgoznak meg a méltatlanul alacsony fizetésükért.

A helyi média jelentése szerint egy sencseni bíróság július 10-én elfogadta a cég keresetét, és befagyasztotta az érintett két újságíró Vang Ju és Veng Bao számláit. Az eset után a kínai média és a Riporterek Határok Nélkül elnevezésű nemzetközi érdekvédelmi szervezet hevesen kritizálta a határozatot, s mindannyian sürgették az Apple-t – akik közben fogadkoztak, hogy a kínai üzemekben megfelelőek a körülmények –, hogy kövessenek el mindent az újságírók érdekében. „Az Apple a színfalak mögött mindent megtesz, hogy megoldja ezt a problémát” – nyilatkozta ma az Apple szóvivője, Jill Tan, de további kommentárt nem fűzött a bejelentéshez.

Az iPodból, az Apple vezető termékéből közel 50 millió darabot adtak el 2001-es megjelenése óta, s ezek többségét Kínában gyártották. Az elmúlt hetek panaszokról és jogtalanságokról szóló tudósításai azonban már a részvényesek figyelmét is felhívták arra, hogy a nagy cégek – mint az Apple – a külföldre kihelyezett termelőüzemekben vajon milyen feltételekkel szerződnek a helyi alvállalkozókkal, akik a munkát ténylegesen elvégeztetik az alkalmazottakkal.

 

Egyre fokozódó nyomás a Foxconnon

A Riporterek Határok Nélkül időközben nyílt levelet intézett az Apple vezetőjéhez, Steve Jobshoz, melyben arra biztatják a cég irányítóját, hogy vegye rá az alvállalkozó Foxconnt az újságírók ellen emelt vád elejtésére. „Úgy véljük, hogy Vang és Veng a tények alapján írták meg tudósításukat, s elítéljük a Foxconn reakcióját” – írja a levélben Robert Menard, a szervezet főtitkára. Az RSF kéri Jobsot, hogy vállalata kövessen el mindent az újságírók elleni eljárás megszüntetése érdekében, s a számlák befagyasztását oldják fel.

A Foxconn tagadja a munkakörülményekre vonatkozó vádakat, holott az Apple korábbi nyilatkozatai „bizonyos mértékű” jogsértéseket már elismertek. A tajvani cég közleményei szerint a munkakörülmények megfelelőek, s kiváló infrastruktúra van azok a helyeken, ahol a munkások élnek, sőt, Sencsen tartomány kormányzata példaszerűnek tartja működésüket.

A Foxconn (hivatalos nevén: Hon Hai Precision Industry Co.) igen sok világcéggel áll üzleti kapcsolatban. Az alvállalkozóként felvállalt munkákat a kontinensen végzik, mit sem törődve a politikai feszültségekkel. Eredményeiken ez meg is látszik, tavaly ők voltak Kína legnagyobb exportőrei, 14,5 milliárd dollár értékben szállítottak külföldre árut.

Az újságírók foglalkoztatója, a China Business News teljes mellszélességgel kiáll munkatársai mellett, s néhány nagy kínai lap támogatását is maguk mögött tudva közöltek egy cikket, amelyben azt írják, hogy a perbe fogott újságíróknak bizonyítékaik is vannak állításaik alátámasztására. A két újságíró időközben blogot indított, melyben beszámolnak megpróbáltatásaikról. A Cajcsing gazdasági magazin pedig törvénysértéssel vádolja az újságírók vagyonát befagyasztó sencseni bíróságot.

Azóta történt

Előzmények

  • Nem kényszermunkások gyártják az iPodokat

    Az Apple vezetői tagadják a Mail on Sunday vádjait, vizsgálatuk alapján megfelelőek a munkakörülmények kínai üzemeikben.

  • Bezárja pécsi gyárát a Foxconn

    A dolgozóknak felajánlották: a több milliárd forintos költséggel közel duplájára bővített komáromi gyárban folytathatják a munkát.