Licencmegállapodás adhatja a Microsoft kezébe az Activisiont

Többek között az EU-t is aggasztja az Activision Microsoft általi felvásárlása, a redmondi cég hamarosan megpróbálhatja eloszlatni a hatóságok félelmeit.

Az Activision Blizzard Microsoft általi, 69 milliárd dolláros felvásárlását az USA és az EU, Nagy-Britannia hatóságai is nagyon sérelmezik, az EU-ban indul a kiterjedt vizsgálat, az USA pedig a jelentések szerint perrel blokkolhatja az üzletet. A Sony is folyamatosan kritizálja a témát, és vétót kér.

A két óriás továbbra sem érti, mi a gondja a riválisoknak és a hatóságoknak, állításuk szerint a verseny nem sérül, a piacnak jót tesz majd a felvásárlás. A jól értesült források szerint a Microsoft hamarosan, heteken belül megpróbálja eloszlatni az EU-s trösztellenes hatóságok aggodalmait.

Az EB januárban állít össze formális listát a versenyjogi aggályokról, azonban ha a Microsoft megpróbálja eloszlatni az aggályokat, akkor a vizsgálat lerövidülhet, az EU pedig hamarabb zöld utat adhat az üzletnek. Ezeket persze a brit CMA-nak és az amerikai FTC-nek is el kell majd fogadni.

A jól értesült források szerint a Microsoft azzal nyerné meg a trösztellenes hatóságokat, hogy alapvetően 10 éves licencmegállapodást kötne a Sonyval.

Az EU április 11-ig dönt az üzletről.

Azóta történt

Előzmények