Bill Gates fejét követelik Microsoft-befektetők

A Microsoft húsz legfontosabb befektetője közül hárman összefogtak, hogy elérjék az igazgatótanácsban, hogy vállalat alapítója és jelenlegi elnöke távozzon pozíciójából, ugyanis attól tartanak, hogy a Steve Ballmer helyére kinevezendő vállalatvezető mozgásszabadságát korlátozni akarja majd, így a cég nem állhat új pályára – írta meg belső forrásra hivatkozva a Reuters hírügynökség.

Mint nemrég beszámoltunk róla, Steve Ballmer vezérigazgató távozását már évek óta szerette volna elérni a részvényesek egy része – és most sikerrel is jártak –, de a visszavonulása óta is nagy tiszteletnek örvendő Bill Gatesszel eddig még nem fordultak szembe a tekintélyesebb befektetők. Könnyen lehet, hogy a mostani is egy olyan akció, amely kiszivárogtatás nélkül nyom nélkül véget ér, mivel a forrás szerint a részvények öt százalékával rendelkező három befektetővel a többiek nem értenek egyet, így Bill Gates elnöki megbízatása nem kerül veszélybe (egyébként 4,5 százalékos részesedésével Gates a legnagyobb egyéni befektetője a Microsoftnak).

Azóta történt

Előzmények