Elszámoltatnák a Microsoftot a hackbotrány miatt

Egy szenátor az FTC, a CISA és az igazságügyi minisztérium vezetőit is arra kérte, hogy vonják felelősségre a Microsoftot az amerikai kormányzatot is érintő hackbotrány miatt.

Ron Wyden szenátor felszólította az FTC, a CISA és az igazságügyi minisztérium (DOJ) vezetőit, hogy vonják felelősségre a Microsoftot, miután egy Kínához kapcsolt hackbotrány keretében kormányzati és legfelsőbb politikusokat érintő e-mailek ezreit (vagy százezreit) olvasták és lopták el a támadók. Több nagykövet, minisztérium és diplomata érintett, de maga Gina Raimondo kereskedelmi miniszter levelezése is.

A Microsoft már így is elég kritikát kapott, többek között azzal a váddal, hogy a saját hibájából kialakult helyzettől további felárért védte volna meg az ügyfeleit. Azóta sem csitul viszont a politikai nyomás az ügyben.

Wyden szerint még a korlátozottan elérhető információk alapján is súlyos felelősség terheli a botrányban a Microsoftot. A cég csupán annyit reagált, hogy együtt dolgoznak a hatóságokkal a kérdésben, és elkötelezettek az információk megosztásában.

Azóta történt

Előzmények