Napokon belül átalakulhat a Microsoft menedzsmentje

Ahogy már mi is többször írtunk róla az elmúlt hetekben, a Microsoft alapos átalakításon megy keresztül, aminek következtében nem csak a termékek és szolgáltatások szintjén lesznek változások, hanem a cég vezetőinek körében is. Az eddigi hírek arról szóltak, hogy Steve Ballmer elnök-vezérigazgató hatalmas energiával és elszántsággal vetette bele magát a feladatba, és eltökélte, hogy a mai kor kihívásainak megfelelő nagyvállalattá alakítja a Microsoftot. Ennek bizonyos elemei már napvilágra kerültek (nagyobb nyitottság a fejlesztők felé, a termékciklusok radikális felgyorsítása, az Xbox újrapozícionálása, a felhőszolgáltatások erősítése), a személyi változásokról viszont nem sokat lehetett tudni –bár Don Mattrick távozásának a hivatalos tájékoztatás szerint nem volt köze az átszervezéshez, a bejelentést követő napokban több belsős forrás is azt állította, hogy az Xbox divízió addigi feje sem teljesen önszántából távozott Redmondból.

Az AllThingsD vezető riportere, Kara Swisher az ügyet jól ismerő belsős forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a változások hivatalos bejelentésére már csak néhány napot (valószínűleg csütörtökig) kell várni. Ahogy Ballmer a Build 2013 feljesztői konferencián is elmondta, a Microsoftot ténylegesen is szoftvereket, eszközöket és szolgáltatásokat kínáló vállalattá akarja szervezni, ez pedig azt jelentheti, hogy az eddiginél nagyobb hatáskörrel és felelősséggel fog felruházni bizonyos kulcsembereket, akik a jövőben az eddiginél átfogóbb és újjászervezett területeket fognak irányítani.

Swisher forrásai szerint Tami Reller, a Windows divízió pénzügyi- és marketingvezetője várhatóan az eddiginél átfogóbb marketingfeladatot kap; Tony Baters Skype-elnök felel majd a Microsoft üzletfejlesztési és vállalati stratégiájáért; Julie Larson-Green a Windows helyett a jövőben az eszközökért fog felelni; és várhatóan létrehoznak egy felhőszolgáltatás-fókuszú egységet, amit Satya Nadella fog irányítani. A hírek szerint Kevin Turner, a vállalat működéséért felelős vezető maradni fog a posztján, ahogy Lisa Brummel is, aki a Microsoft emberi erőforrás menedzsmentjéért felel, és kulcsszerepet játszott a mostani átalakítások előkészítésében.

Szintén maradni látszik a vállalat pénzügyi vezetője is, Amy Hood, akire a jövőben nagy feladat várhat, ugyanis az információk szerint Ballmer jelentősen át kívánja alakítani a Microsoft eredménykimutatási struktúráját, hogy könnyebben elfedhesse a fejlődés alatt álló és veszteséget termelő üzleti egységeket (mint például a befektetők és üzleti elemzők által sokat kritizált Bing).

Ballmer az átszervezéstől azt várja, hogy az eddiginél nagyobb kontrollt kap a fontos termékek és szolgáltatások felett, valamint a Microsoft könnyebben tudja majd felvenni a versenyt a kisebb tehetetlenséggel rendelkező, és ezért gyorsabban reagáló konkurens vállalatokkal.

Azóta történt

  • Vége: Steve Ballmer visszavonul a Microsoft éléről

    Az utóbbi időben elszenvedett kisebb-nagyobb kudarcok miatt mind többen követelték hangosan és csendben a vezérigazgató távozását. A részvények árfolyama meredeken emelkedik.

Előzmények

  • Ezt hozza a Windows 8.1 a vállalati szférába

    Múlt héten az otthoni felhasználóknak szánt újdonságokat mutatta be a Microsoft, most pedig a vállalati verzió újításaiból adott ízelítőt.