Szuperolcsó Surface RT táblagép – csak diákoknak

Először csak pletykákra és kiszivárgott információkra alapozva írta meg a ZDNet újságírója, a Microsoft ügyeiben általában bennfentes információkkal rendelkező Mary Jo Foley, hogy a vállalat akciót indít iskolások számára, melynek keretében olcsóbban juthatnak hozzá a Surface táblagéphez, de később ezt az értesülést a cég is megerősítette.

Surface

A közben már törölt információk alapján az látható, hogy a Microsoft június végén indítja és a tanévkezdésig tartja fenn diákoknak és hallgatóknak szánt akcióját. Ez időszak alatt az ARM-alapú Surface táblagép külön billentyűzet nélküli változata az eredeti becsült kiskereskedelmi ár, a 499 dollár (kb. 105 ezer forint) helyett kevesebb mint felébe, 199 dollárba (kb. 42 ezer forintba) kerül majd. Ha valaki külső, érintős billentyűzetet is szeretne, akkor az eredeti 599 dollár (kb. 126 ezer forint) helyett 249 dollárt (kb. 53 ezer forintot) kell fizetnie, míg a normál billentyűzettel ellátott változatnál a hivatalos 629 dollár (kb. 132 ezer forint) helyett 289 dollárba (kb. 61 ezer forint) kerül neki a gép. A rossz hír az, hogy a Microsoft oktatási támogatási programjának ebben a szegmensében a 25 partner ország között Magyarország nem szerepel. Minimum rendelési előírás nincs, de a cég csak a készlet erejéig vállalja a teljesítést.

Surface

A Microsoftnak a laphoz küldött közleménye szerint egyelőre nem adnak ki további részleteket, azokat a június 24-ei induláskor az oktatási weboldalon teszik közzé.

Azóta történt

Előzmények