Milliárdos szerződést bukott az IQSYS

A BKV Zrt. felbontotta a két hónappal ezelőtt az IQSYS Zrt.-be beolvasztott T-Systems Hungaryvel még 2001-ben megkötött, informatikai outsourcingra vonatkozó szerződését – írja tegnap megjelent számában a Figyelő. A gazdasági hetilap úgy tudja, hogy az eredetileg tíz évre szóló, 30 milliárd forint értékű kontraktusból azért szállt ki idő előtt a közlekedési vállalat, mert az új vezetés sokallta a közpénzből kifizetett – havi nettó 257 millió forintos – szolgáltatási díjat, és elégedetlen volt a fejlesztésekkel.

A Magyar Telekom-csoporthoz tartozó T-Systemsnek – amely a meghívásos tenderen az EDS-t kiütve lett befutó – hét évvel ezelőtt azért sikerült számára igen kedvező feltételekkel megállapodni a BKV-val, mert egyrészt akkoriban még az informatikai szolgáltatások hosszú távú kiszervezésével kapcsolatban kevés tapasztalat volt, és az árazásban biztosra akart menni az ajánlkozó, másrészt a BKV-nek sürgősen pénzre volt szüksége. Márpedig a T-Systems a német anyavállalattal a háta mögött gond nélkül ki tudta fizetni az átvett informatikai eszközök és szakemberek vételaraként megállapított 6,15 milliárd forintot; a T-csoportnak a Figyelő szerint csak az lebegett a szeme előtt, hogy a szerződés tízéves futamidejére összességében előnyös üzletet kössön.

A szerződés szerint a BKV az informatikai szolgáltatások üzemeltetéséért összesen 30 milliárd forintot fizetett volna a cégnek úgy, hogy az összeg nagyjából egyenletesen emelkedett a kezdeti évi 2,5 milliárdról az utolsó évek 3,5 milliárd forintjáig. A tavaly kinevezett új vezetés azonban költségcsökkentési lehetőségek után kutatva felülvizsgálta a nagy értékű szerződéseket, és a T-Systems megállapodás esetében arra jutott, hogy jelentősen túlfizetik az outsourcingpartnert. A közlekedési társaság úgy kalkulált, hogy körülbelül évi 2,2 milliárd forint a szolgáltatásért járó reális költség. Ráadásul elégedetlenségre is volt ok: állították, hogy a szerződés megkötése óta a vállalat informatikai tudásszintje nem fejlődött – például a jegyárusítók a mai napig nem használnak számítógépet –, gyakorlatilag megrekedt a 2001-es szinten.

Ezért a BKV tárgyalásokat kezdett a szerződéses árak csökkentéséről, de erre nem sok mozgástere volt. Január elején azonban váratlan lehetőség nyílt a megállapodás felmondására: a T-Systems Hungary ellen (sajátos körülmények között) felszámolási eljárás indult – ez pedig egyike volt a felmondási opcióknak. A közlekedési vállalat azonnal élt a lehetőséggel, és szerződést bontott. A Figyelő úgy tudja, hogy a lépés mögött politikai motívumok is meghúzódhattak: az informatikai szolgáltatások üzemeltetését a lap szerint szocialista bástyának számító BKV egy MSZP-közeli vállalatra tervezte bízni. Az új tender elnyerésére az IBM, az EDS, a Unisys, illetve az Albacomp és a Synergon lehet esélyes – állítja a cikk.

Azóta történt

Előzmények