Az MNB újabb figyelmeztetést adott ki a Revoluttal kapcsolatban

A Nemzeti Bank szerint a Revolut Banknak hazai leánybankká kellene válnia.

Az MNB ma kiadott figyelmeztetésében felhívja arra a figyelmet, hogy a Revolut Magyarországon továbbra is határon átnyúló intézményként működik, itthoni banklicencet nem szerzett, noha ezt a jegybank folyamatosan szorgalmazza az ügyfelek biztonsága érdekében.

Kiemelték: a pénzintézetnek immár lehetősége van hitelezési és betétgyűjtési tevékenység végzésére is Magyarországon, hiszen egy másik EU-tagállamban, Litvániában szerzett rá engedélyt.   A határon átnyúló bank üzleti megbízhatósági (prudenciális) és fogyasztóvédelmi felügyeletét a litván és nem a hazai nemzeti bank láthatja el – hívták fel a figyelmet.

Az MNB-t „fogadó országbeli” felügyeletként jelenleg korlátozott jogosítványok illetik meg, e jogszabályi keretek közt ugyanakkor az MNB a jövőben is mindenkor határozottan fellép, s egyúttal tájékoztatja a nyilvánosságot a felmerülő kockázat, jogsértés gyanúja esetén – húzták alá. E helyzeten nem változtatna az sem, ha a Revolut a továbbiakban az Európai Központi Bank engedélyével nyújtana banki szolgáltatásokat Európa-szerte – tették hozzá sajtóhírekre utalva.

A Revolut betéteseinek a pénzéére a litvániai betétbiztosító (Deposit and Investment Insurance – DII) vállal garanciát, amelynek vagyona jelentősen elmarad az OBA vagyonától – figyelmeztetett az MNB. A közlemény szerint a globális pénzintézet világszerte 18 millió ügyféllel rendelkezik, ebből több százezret tesznek ki a magyarok.

Az MNB az ügyfelek védelme érdekében határozottan fenntartja azon álláspontját, hogy a Revolut Banknak minél hamarabb itthoni leánybankként, magyarországi székhellyel, tőkeerővel, és a hazai jegybank felügyelete alá tartozó intézményként kellene végeznie tevékenységét – erősítette meg a jegybank.

Azóta történt

Előzmények