A bíróság szerint a mobil okozta az agydaganatot

A szakmában és a laikusok között még ma is dúl a vita a mobiltelefonok esetleges káros hatásairól, ám a bírósági döntés nagy lökést adhat a veszélyek mellett érvelőknek.

Egy régóta zajló vitában foglaltak határozottan állást a jogászok, ugyanis egy olasz bíróság már korábban meghozott, ám a nyilvánosság elé csak tegnap tárt döntése szerint egy olasz távközlési cég hibájából a biztosító köteles a még mindig a vállalatnál dolgozó alkalmazottnak rendszeres havi juttatást fizetni, mivel az illető 2010-ben diagnosztizált agydaganatának oka az, hogy munkája során kiemelkedően sokat használt mobiltelefont.

Az ügyvéd, Stefano Bertone azzal érvelt az észak-olaszországi Ivrea városában a bíróságon a társadalombiztosítást perelő felperes érdekében, hogy Roberto Romeo a Telecom Italia alkalmazásában munkájával összefüggésben 15 éven keresztül napi három órát telefonált mobilkészüléken (az elvárás napi egy óra volt, de ő ezt kényszerből mindig túlteljesítette), és mivel semmiféle módon nem gondoskodtak az esetleges káros hatások kivédéséről, ez az intenzív mobilhasználat okozta, hogy a férfi agyában kialakult egy – nem rosszindulatú – daganat, illetve hogy ennek következtében halláskárosodást szenvedett.

Roberto Romeo a tárgyalások során elmondta, hogy nem ellenzi a mobiltelefon használatát, de munkavédelmi intézkedések bevezetését szükségesnek tartaná. Ügyvédje szerint ez az előírt telefonhasználat mérséklését, illetve speciális, a sugárzás hatását csökkentő védőeszköz alkalmazását jelenthetné.

A döntés értelmében a társadalombiztosítás Romeónak  havi 500 euró kártérítést köteles fizetni a 23 százalékosként megállapított egészségromlásért.

Az ügyvéd elégedetten nyilatkozott a döntés után, és elmondta, hogy ez volt a világon az első olyan bírósági ítélet, mely elismerte a mobilhasználat és az agydaganat kialakulása közötti összefüggést – és ebben nagy szerepe volt a bíróság által kirendelt szakértőnek, aki nem fogadta el azoknak a tanulmányoknak a megállapításait, melyek létrehozását a távközlési ipar szereplői szponzorálták. Az elsőség nem teljesen állja meg a helyét, ugyanis az olasz legfelsőbb bíróság egy korábbi, 2012-es ügyben már megállapította, hogy a túlzott mobilhasználat és az agydaganat kialakulása közötti kapcsolatot tényként kell kezelni.

A még nem jogerős, fellebbezhető ítélet könnyen precedenssé válhat, ugyanis a helyi Codacons fogyasztóvédelmi szervezet közölte: fontolgatják azt, hogy csoportos pert kezdeményeznek, hogy elérjék a vállalatoknál az óvintézkedések bevezetését.

Előzmények