Két hétig sem bírta a Mozilla új vezetője

A Mozilla igazgatótanácsának elnöke, Mitchell Baker jelentette be tegnap a hivatalos blogban, hogy a múlt héten kinevezett vezérigazgató, Brendan Eich a személye által keltett vita következtében lemondott posztjáról. Eich később saját blogjában is megerősítette döntését, sőt azt is közölte, hogy egyúttal a cégtől is megválik.

Ahogy az IT café is beszámolt róla, a Mozilla felső vezetésének átalakítása során a korábbi ideiglenes menedzseri irányítás után egy „régi motorost”, a cég és a mozgalom történetéhez ezer szállal kapcsolódó szakembert választottak Eich személyében, aki programozóként is tekintélyes – a Netscape számára ő fejlesztette ki a JavaScript, majd a Mozilla részére a Rust nyelvet –, emellett oroszlánrésze volt a Mozilla Alapítvány létrehozásában. Létrehozása óta a Mozilla Corporation technológiai vezetőjeként dolgozott.

A lemondás hátterében egy már lassan két éve zajló vita viharrá terebélyesedése áll. 2012 márciusában került nyilvánosságra, hogy Brendan Eich 2008-ban ezer dollárt adományozott egy kampányra, mely egy olyan törvényjavaslatot támogatott, amelyik megtiltotta az azonos neműek házasságát Kalifornia államban (a California Proposition 8 néven ismert javaslat néhány évig élő korlátozó ereje később elbukott az alkotmányossági vizsgálaton). Eichet azóta folyamatosan támadták emiatt, de igazán csak a múlt héten erősödött fel a vita – annyira, hogy akadt olyan randioldal, amelyik tiltakozásként nem engedte be a Firefox böngészővel bejelentkezni szándékozókat.

Azóta történt

Előzmények