Lehalkulhatnak az MP3-lejátszók

FüldugóMár dolgozik az Európai Bizottság azon a fogyasztóvédelmi szabályozáson, mely egy bizonyos zajszint-kibocsátásban maximalizálná a hordozható médialejátszók által leadott hangnyomást. A tervezet menetrend szerint jövő januárban két hónapos konzultáció kezdődik majd az EU szabványügyi testületeinek részvételével, a végső megállapodás pedig már tavasszal megszülethet – informált a BBC.

Egy tavaly ősszel publikált uniós szakvélemény szerint az MP3-lejátszókat, iPodokat és hasonló eszközöket rendszeresen használók 5-10 százalékánál komoly a kockázata a tartós halláskárosodásnak. A leginkább azok veszélyeztetettek, akik legkevesebb öt éven át naponta legalább egy órán keresztül, nagy hangerővel (89 decibel zajszint felett) hallgatnak zenét fülbe dugható fülhallgatóval. Becslések szerint az EU-ban körülbelül 2,5–10 millió ember tartozik ebbe a csoportba.

Boeing a fülben


Szakorvosok úgy vélekednek, 85 decibelnél nagyobb értéket nem szabadna leadnia egyetlen készüléknek sem, márpedig bizonyos lejátszók akár 120 decibel hangerőt is képesek kibocsátani magukból – ez már egy közelben felszálló repülőgéppel vetekszik. Így nem meglepő, hogy a káros zajterhelés egyenes következményeképp egyre több fiatal fordul fülzúgással, vélt halláskárosodással a rendelőintézetekhez. A hallószervet ért sérülés sok esetben maradandó tünetekkel jár (lásd: tinnitus), ez pedig könnyen kihat a páciens jövőbeli életminőségére is – nyilatkozta a BBC-nek egy orvos.

A formálódó EU-szabályozásban várhatóan 85 decibel szerepel majd, mint alapértelmezetten beállítható maximális zajszint, de a felhasználóknak lehetőségük lesz tovább növelni a hangerőt egészen 100 decibelig, ennél tovább viszont már nem. Az iparágat képviselő DigitalEurope óvatos, de határozott nyilatkozattal reagált a tervezetre: „Egyensúlyt kell találnunk a biztonság és a termék élvezeti értéke között. A 85 decibel azért nem tartható, mert a forgalmi helyzet, a motorok hangja és a többi zajforrás elnyomhatja a lejátszó hangját” – mondta a szervezet szóvivője.

Ellenzők szerint a fiatalok mindig is hangosan hallgatták a zenét, ezt pedig törvényekkel nem lehet megváltoztatni. Az oktatás, tájékoztatás fontos feladat, vagyis a kockázatokra mindenképpen fel kell hívni a figyelmüket, de a döntést szabadon és személyesen nekik kell meghozniuk.

Azóta történt

Előzmények