Musk tudta, hogy baj van a Tesla Autopilot rendszerével

Egy amerikai bíró szerint bizonyíték van rá, hogy Elon Musk tudott a Tesla Autopilot rendszerének hibáiról, mégis hagyta, hogy az autók nem biztonságos módon közlekedjenek.

Egy floridai bíró szerint bizonyíték van rá, hogy Elon Musk és más Tesla-vezetők is tudtak arról, hogy a gyártó járműveinek Autopilot rendszere hibás: mégis engedték, hogy az autóik nem biztonságos módon közlekedjenek.

Reid Scott bíró úgy döntött, hogy egy végzetes baleset kapcsán folytatódhat a per a Tesla ellen. Ez nagy visszalépés a cég számára, hiszen korábban két tárgyalás során is felmentették a felelősség alól az Autopilot kapcsán.

A floridai ügy egy 2019-es balesettel kapcsolatos, amikor Miamitől északra Stephen Banner Model 3-ja egy kamion alá hajtott, mindez végzetesnek bizonyult. A bíró szerint 2016-ban is volt hasonló, halálos baleset, így a Tesla és vezetője, mérnökei tisztában voltak az Autopilot ilyen jellegű problémáival, a marketingstratégiájuk mégis önvezető járművet fest le, Musk megnyilvánulásai szintén.

Szakemberek szerint a mostani bírói döntés aggasztó különbségeket sejtet a Tesla belső információi és a marketinges anyagai között.

Musk feje az X miatt is erősen fájhat: az antiszemita tartalmak és botrány kapcsán a vezérigazgató ugyan az adatokkal védené a céget és Muskot, bizonyítva, hogy sokat tesznek az ügy kapcsán – de hiába a Media Matters elleni per és vádak, az amerikai törvényhozók levélben vádolják Muskot, hogy profitál a propagandából, New York befektetési vezetője pedig szankciókat kér a Teslától Musk ellen, ha a vezérigazgató nem kér bocsánatot.

Azóta történt

Előzmények