A britek minden e-mailt, telefonhívást és netes szörfölést monitorozni fognak

A mai brit lapok adnak hírt arról, hogy a kormányzat tegnap esti döntése értelmében 12 milliárd fontot (több mint 15 milliárd eurót) költenének egy olyan megfigyelőrendszer és adatbázis kiépítésére, mely képes lesz monitorozni, elemezni és tárolni az ország területén az összes internetes tevékenységet, az e-maileket és a telefonhívásokat.

A terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni küzdelem jegyében fogant javaslat több száz olyan eszköz telepítését jelentené az internet- és telefonszolgáltatóknál, melyek adatokkal látnák el majd a felállítandó rendszert, illetve egy nemzeti adatbázis megteremtését írná elő. A nagyszabású projekt beindítására a kormányzat központi elhárítási szervezete, a GCHQ (Government Communications Headquarters) már kapott is egymilliárd fontot – állítólag ezt az összeget arra használják fel, hogy a szigetország két legnagyobb szolgáltatójának, a BT-nek és a Vodafone-nak a rendszerén teszteljék a tervezett módszereket és technológiát.

GCHQ

A tervezetet természetesen sokan ellenzik a személyiségi és alkotmányos jogokra hivatkozva. A jelenlegi gyakorlat szerint a „klasszikus” titkosszolgálat, az MI5 csak korlátozottan figyelheti az e-maileket, illetve egy adott személy internetes tevékenységét: minden egyes esetben a belügyminiszter engedélyére van szükség a megfigyeléshez, ám az új rendszer totális és automatikus ellenőrzést jelentene.

A nagy horderejű tervről további részleteket a jövő hónapban, a parlamenti ülésszakot megnyitó királynői beszédből tud majd meg a közvélemény. A megfigyelés mindenesetre nagy feladat lesz: jelenleg másodpercenként 35 ezer e-mailt, illetve 1800 SMS-t indítanak útjára Nagy-Britanniában.

Azóta történt

Előzmények