Hamarosan útnak indul a NASA újabb Mars-szondája is

A misszió különleges lesz, ugyanis egy kísérleti helikoptert is ki akarnak próbálni a bolygón.

Sűrű hónapja van az űrkutatásnak, azon belül is a Mars-kutatásnak, ugyanis az Egyesült Arab Emírségek július 19-én bocsátotta fel a „Remény” nevű Mars-szondáját, majd pár nappal utána a kínaiak indították útnak a Tienven-1 („Égi kérdések-1”), három részből álló űreszközt, ugyancsak a Mars felé.

Őket hamarosan, valószínűleg még a héten követi majd a NASA Mars-missziója, a Perseverance („Kitartás”), mely a rover mellett egy Ingenuity („Találékonyság”) nevű helikoptert is tartalmaz. A CNET összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat erről a vállalkozásról.

A misszió fő feladata a feltételezett hajdani marsi élet jeleinek kutatása, de emellett technológiai jelentősége is van a helikopter miatt, ugyanis ilyen eszközt még nem próbáltak ki hasonló felderítésen.

A tudományos kutatás legfontosabb céljai:

  • a feltételezett, mikrobák által képviselt valahai élet nyomait keresik
  • kő és talajminták gyűjtése
  • a helikopter kipróbálása a Marson
  • időjárási és geológiai vizsgálatok
  • olyan technológiák kipróbálása, melyeket a következő Mars-missziók során esetlegesen felhasználhatnak

A misszió várható időtartama egy marsi év, ami kb. 687 földi napot jelent.

Az eredetileg július 17-re tervezett indítást már többször elhalasztották, a jelenlegi állás szerint július 30-án, csütörtökön kerül sor rá, de az időablak sokkal szélesebb, augusztus 15-ig tart – addig mindenképp el kellene indítani, ugyanis addig tart a kedvező bolygóállás, mely 26 havonként áll elő, így ha valamiért mégsem sikerülne a felbocsátás, akkor 2022 szeptemberéig kellene várni. A felbocsátás helye a floridai Cape Canaveral űrközpont, a hordozórakéta egy Atlas V lesz. Az eszköz várhatóan 2021 február 18-án éri el a Marsot.

A rover hasonló az elődjéhez, a Curiosityhoz, de annak továbbfejlesztett változata. Az egy tonna összsúlyú jármű három méter hosszú, hat, titánküllőkkel ellátott alumíniumkeréken gurul, legnagyobb sebessége kb. 150 méter/óra. A vizsgálatokhoz csúcsminőségű műszerekkel van ellátva. A kutatók különös izgalommal várják a helikopter kipróbálását, hiszen ilyenre még nem volt példa, bármi megtörténhet.

A startot, ahogy mindig, többek között a NASA honlapján is lehet majd követni élőben.

Azóta történt

Előzmények