Nem dübörög a PC-piac

Az első negyedév vártnál gyengébb forgalma miatt mérsékelte a PC-piac idei növekedésével kapcsolatos várakozásait az IDC. A piackutató szerint 2011-ben a bővülés üteme az év elején várt 7,1 százalék helyett csupán 4,2 százalékos lesz: a gyártók a tavalyi 347 millió után 361,6 millió személyi számítógépet adnak el világszerte.

A IDC elemzői szerint elsősorban éppen abban a fogyasztói szegmensben tapasztalható most langyos kereslet a PC-k iránt, amely az elmúlt öt évben a növekedés fő motorja volt. 2009-ben a gazdasági válság még érezhető hatásainak ellenére is 21 százalékkal több gépet vásároltak a magánfelhasználók, mint egy évvel korábban, miközben a vállalati szférát 10,5 százalékos visszaesés jellemezte.

A 2009-es fogyasztói boom mind a fejlett, mind a fejlődő piacokon leginkább a netbookoknak volt köszönhető. E kisméretű és kis teljesítményű hordozható számítógépek iránti érdeklődés azonban 2010 második felére látványosan megcsappant, részben a piac telítődése és a készülékek korlátai miatt, részben pedig azért, mert időközben a tableteknek köszönhetően kimentek a divatból. „A fogyasztók kezdik felismerni a többféle intelligens eszköz birtoklásának és használatának értékét. Mivel PC-vel már rendelkeznek, okostelefonokkal, táblagépekkel és e-könyv-olvasókkal bővítik az eszközparkjukat” – mondta Bob O'Donnell, az IDC egyik vezető elemzője.

E trend mellett az elhúzódó recesszió is kihat a PC-keresletre. Az IDC szerint ugyan számos olyan funkció megjelenése várható a PC-kben, melyek újra lendületet adhatnak piacnak – ilyen például a hosszú akkumulátoros üzemidő, az érintésvezérlés vagy az azonnali indulás –, de ezek széles körben csak jövőre válnak hozzáférhetővé, és emiatt sokan kivárnak.

Az idei első negyedévben a fogyasztói szegmensben 4,4 százalékos forgalomcsökkenést regisztrált az IDC az egy évvel korábbi adathoz képest, amit csak részben tudott ellenpontozni a vállalati szféra 3 százalékos növekedése. Azonban az átlagnál a fejlett gazdaságokban jóval meredekebb volt a visszaesés: Nyugat-Európában, az Egyesült Államokban és Kanadában például jellemzően két számjegyű.

2011 után javulásra számít a piackutató: a prognózis szerint 2012-től 2015-ig 10-11 százalékos éves növekedésre van kilátás.

Azóta történt

Előzmények