Nem elég fejleszteni, finanszírozni is tudni kell

A hazai kis- és középvállalati szektor versenyképességének erősítését szolgáló informatikai fejlesztések elmaradásának egyik legjellemzőbb oka a beruházásokhoz szükséges tőke hiánya. Alátámasztja e véleményt a rEVOLUTION Software múlt év végén kínált szoftverlicencelési konstrukciójának sikere, amelynek keretében a cég integrált ügyviteli és CRM-rendszerét alacsony kezdeti költségek mellett kétéves bérleti szerződés aláírásával vehették igénybe az ügyfelek. A kétéves - hűségnyilatkozatban foglalt - időszak lejárta után a szoftverlicenc jelképes összegért (egy forintért) a cégek birtokába kerül. Az új konstrukciónak köszönhetően a szoftverek iránt érdeklődők száma megtöbbszöröződött és jelentősen nőtt az üzletkötések aránya is e termékkörben - jelentette be a társaság.

A kis- és középvállalati szektor informatikai fejlődését a rEVOLUTION tapasztalatai szerint jelentősen előmozdíthatja, ha az informatikai szolgáltató segítséget tud nyújtani a beruházásokhoz általában szükséges nagyobb kezdeti összeg hiányának áthidalásában. Ezt nemcsak a múlt év végén kínált új fizetési konstrukció iránti érdeklődés támasztja alá, hanem az informatikai beruházások támogatására kiírt állami és EU-s pályázatokra jelentkező cégek véleménye is, amelyek a rEVOLUTION tanácsadási tevékenységét vették igénybe a sikeres pályázati anyagok elkészítéséhez.

A társaság tapasztalatai szerint az utóbbi években a mikro- és kisvállalatok körében növekszik az érdeklődés a belépő szintű irodai és számlázóprogramok, valamint az ügyviteli rendszerek iránt. A vállalat felmérése szerint az ehhez szükséges it-infrastruktúra már rendelkezésre áll a kisvállalatoknál: a számítógép-ellátottság 88 százalékos átlagos aránya mellett jelenleg a cégek további három százaléka tervez PC-vásárlást. A budapesti és vidéki vállalatok közötti mindössze négyszázalékos eltérés a felmérés szerint a jövőben várhatóan tovább csökken, mivel a vidékiek két százalékkal nagyobb arányban terveznek számítógép-vásárlást, mint a fővárosiak.

Azóta történt

Előzmények