CeBIT: az it-ipari fellendülés reményei

Vajon az informatikai és távközlési ipar fellendülésének jelei egy újabb nagy menetelés kezdetét jelentik vagy csak a kereslet átmeneti erősödését mutatják? Erről a kérdésről vitatkoztak a legtöbbet az iparág legnagyobb európai vásárán, a ma záruló CeBIT-en összegyűlt szakemberek. Az első pozitív különbség az elmúlt évhez képest, hogy akkor az iraki háború árnyékában kellett megtartani a rendezvényt, míg az idén – legalábbis a hannoveri vásár szervezője, a Deutsche Messe álláspontja szerint – növeli a kiállítás iránti érdeklődést, hogy "szemben az elmúlt három évvel, amikor az informatikai és távközlési szolgáltatások, eszközök legnagyobb vásárlói a költségcsökkentéssel voltak elfoglalva, az idei évben a javuló gazdasági kilátások növekvő it-költségvetésekben öltenek testet. Ez kiegészül az elmúlt időszak innovatív termékeinek piacra kerülésével, ezért 2004 összességében sokkal érdekesebbnek ígérkezik az azt megelőző négy évnél" – idézi a szervezőket a Financial Times.

A megnyitás előtti héten a szervezők közzétették, hogy 6411 kiállítóra számítanak, ami valamivel kevesebb a 2003-as 6602-nél. Bár a látogatók számára vonatkozóan nem közöltek előrejelzést, annak trendje stabilan csökkenő: a technológiai boom csúcsát jelentő 1999-es évben feljegyzett 700 ezerről tavalyra már 556 ezerre esett vissza.

Az érdeklődés erősségére vonatkozó előrejelzések nem jeleztek egyértelmű trendet. A Gartner Group it-piackutató nemrégiben megjelent felmérésében – amelyben 1000 vállalati informatikai vezető várakozásait összesítette – arra a következtetésre jutott, hogy az elmúlt évek sajátos trendjét: a költségcsökkentésekkel egyidejűleg növekvő elvárásokat megszenvedő it-főnökök továbbra is arra koncentrálják a figyelmüket, hogy az informatikai beruházások érezhetően javítsák a vállalatok teljesítményét és eközben a kiadások szoros kontroll alatt maradjanak. A vizsgálat jelentős eltérést mutatott a cégek között aszerint, mennyit szánnak technológiai fejlesztésekre, milyen prioritásokat fogalmaznak meg ezekkel kapcsolatban, illetve milyen szerepet szánnak az informatikának és a telekommunikációnak a vállalati teljesítmény növekedésének katalizálásában.

Szemben a felmérés tanulságaival, a technológiai iparág vezető cégeinek képviselői egyértelműen bizakodóan néznek az idei év elé. "Biztosak vagyunk abban, hogy a javuló gazdasági helyzetben növekedésüket helyezik előtérbe a vállalatok. Ez nagyon fontos, mert ehhez innovatívvá kell válniuk" – mondta Henning Kagermann, az SAP vezérigazgatója. A világ egyik vezető szoftvercége erőforrás-tervezési programcsomagja új változatát vitte a vásár látogatói elé, és Kagermann szerint nagy figyelem kísérte az újdonság bemutatóját, sokan érdeklődtek meglévő SAP-rendszerük frissítésének lehetőségeiről.

Chris Dedicoat, a hálózati eszközök vezető gyártója, a Cisco Systems EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) régióért felelős elnökhelyettese úgy véli, az Európai Unió bővítése is javíthatja az informatikai ipar 2004-es kilátásait. "Ez lehetőséget ad a belépő tíz országnak, hogy egy működő informatikai és telekommunikációs környezethez kapcsolódva első kézből győződjön meg arról, milyen előnyöket is nyújthat számára technológiai infrastruktúrájának fejlesztése" – nyilatkozta.

Az Alcatel távközlésieszköz-gyártó technológiai főnöke azért vár jó üzleteket 2004-től, mert a telefonvállalatok közötti brutális árverseny, az egyszerű beszédátvitel és üzenetküldés emiatt csökkenő jövedelemtermelő képessége arra készteti az operátorokat, hogy nagyobb profitot ígérő szolgáltatások után nézzenek. Ez bizonyosan növelheti az új fejlesztések iránti érdeklődést. Végül ami a technológiai modelleket illeti, a PA Consulting tanácsadó cég infrastruktúra-kérdésekkel foglalkozó szakértője szerint a következő időszakban előretörhet az úgynevezett közmű-informatika, nevezetesen az, amikor a vállalatok a saját rendszereik továbbfejlesztése helyett távoli szolgáltatóktól bérlik az informatikai szolgáltatásokat (ahogy manapság például az elektromos áramot beszerzik).

(*) A CeBIT-en jelentette be a Kürt Rt., hogy leányvállalatot alapít Ausztriában. A magyar társaság, amely a német Kuert Information Security Group (ISG) alapítója is, világszerte elismert saját fejlesztésű adatmentési és információbiztonsági technológiákkal rendelkezik.

Azóta történt

Előzmények