A szoftvervállalat úgy döntött, hogy nem támadja meg az európai Elsőfokú Bíróság decemberi döntését. Amint arról beszámoltunk, a Bo Vesterdorf vezette testület határozata szerint a Microsoft nem tudott meggyőző érveket felvonultatni az Európai Bizottság tavaly márciusi jogorvoslatainak felfüggesztése mellett, nem tudta bizonyítani, hogy azok komoly és helyrehozhatatlan károkat okoznának az üzletmenetében. A szoftvergyártó így köteles a kiszabott 497 millió eurós bírságot megfizetni, Windows operációs rendszereit médialejátszó nélkül is forgalmazni és versenytársai számára hozzáférhetővé tenni a windowsos alkalmazások készítéséhez elengedhetetlen információkat.
A Microsoft a szankciók felfüggesztését elutasító döntés megfellebbezése helyett most együttműködik az EB-vel a rendelkezések mihamarabbi teljesítésében. Mint közölték, a windowsos szerverek kommunikációs protokolljainak licencelését már lehetővé tették, a médialejátszó nélküli ún. Reduced Edition operációs rendszereket pedig eljuttatták a PC-gyártókhoz. Az eurokonform Windows XP az elkövetkező hetekben a disztribútoroknál és a kiskereskedőknél is megjelenik – ígérik.
A vállalat azonban hangsúlyozta: továbbra is bízik abban, hogy az EB-döntés érdemi felülvizsgálata során – mely akár öt évig is eltarthat – számára kedvező fordulatot vehet az ügy. Optimizmusra adhat okot, hogy az Elsőfokú Bíróság decemberi döntése is megalapozottnak találta a Microsoftnak az érdemi fellebbezés során mérlegelendő érveit – közölték.
Nem fellebbez a Microsoft
- Írta: Barna József
- Forrás: InfoWorld
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
Microsoft: kalózok kizárva
A Windows-frissítések letöltését eredetiségvizsgálathoz köti a szoftvergyártó.
Szoftver 107
-
Átkeresztelik az eurokonform Windowst
Európa szerint az operációs rendszer már a nevével elriasztja a vásárlókat.
Szoftver 187
-
Microsoft: cél a szoftverek közötti átjárhatóság
Bill Gates levele a rendszerek együttműködési lehetőségeit elemzi.
Szoftver 15
Előzmények
-
Megjelent az eurokonform Windows
Aligha fognak sorban állni a butább operációs rendszerért.
Szoftver 0
-
Európa megbüntette a Microsoftot
A szoftvervállalat a jövő év elején dobja piacra a médialejátszó nélküli Windowst.
Társadalom 0
-
Európában csatát vesztett a Microsoft
A bíróság szerint nincs ok a vállalat elleni szankciók felfüggesztésére.
Társadalom 53
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- Egérpad topik
- Ford topik
- Apple M2 Ultrákon futhatnak az iPhone egyes AI funkciói
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Fotók, videók mobillal
- Nintendo Switch
- Kezdő fotósok digitális fényképei
- Redmi Turbo 3-ból készül a Poco F6, megvan a start dátuma
- Xbox Series X|S
- Laptop csatorna inditasa 2023 vegen YouTube-on?
- További aktív témák...