Idén már nem választ új vezérigazgatót a Microsoft

A várakozásokkal és az elmúlt hónapokban kiszivárgott információkkal ellentétben mégsem nevezi meg még az év vége előtt Steve Ballmer utódját a Microsoft. A vállalat eddig nem nagyon kommentálta a kereséssel kapcsolatos újságírói értesüléseket, de úgy tűnt, hogy a folyamat jól halad, és már idén kiderül, ki lesz az éppen jelentős átalakuláson keresztülmenő Microsoft következő vezére. John W. Thompson, az új vezérigazgató kiválasztásáért felelős bizottság vezetője és a cég igazgatótanácsának tagja azonban most tiszta vizet öntött a pohárba, és bejelentette, hogy várakozásaik szerint csak 2014 első felében jutnak döntésre.

Thompson szerint több mint 100 lehetséges jelöltet azonosítottak a munka kezdetekor, később több tucattal beszéltek is, majd ezek után megpróbálták mintegy 20 főre leszorítani az esélyesek körét. Velük kapcsolatban már az igazgatótanácsot is bevonták a munkába, és a korábbinál sokkal alaposabb vizsgálatnak vetették alá őket.

John W. Thompson
John W. Thompson

A bizottság vezetője megerősítette a cégalapító Bill Gates egy hónappal ezelőtti kijelentését, hogy ez komplex pozíció, ami nagyon tapasztalt és számos területet jól ismerő embert kíván, akinek nem okoz gondot egy technológiaközpontú vállalat és a benne dolgozó kiemelkedő képességű emberek vezetése.

Bár a kiválasztást az egész technológiai szektor élénk figyelemmel kíséri, a Microsoft alkalmazottai talán mindenkinél jobban szeretnék végre tudni, ki fogja követni Steve Ballmert. „Mindenki a döntésre vár. Bár Ballmer „Egy Microsoft” tervét kéne végrehajtanunk, a legtöbben várakozó állásponton vannak.” – mondta Kara Swishernek egy névtelenséget kérő magas beosztású vezető.

Azóta történt

  • Alan Mulally nem hagyja ott a Fordot a Microsoftért

    Hónapok óta tartotta magát a pletyka, hogy Alan Mulally lehet a Microsoft következő vezérigazgatója, a Ford vezetője –a vállalat igazgatótanácsának nyomására – tiszta vizet öntött a pohárba.

  • Belülről választhat vezérigazgatót a Microsoft

    Az esélyesnek számító külső jelöltek „elfogytak”, többen nyilvánosan is kijelentették, hogy nem kívánnak a Microsoft vezérigazgatói székébe ülni. Több forrás szerint így a vállalati divíziót irányító Satya Nadella lehet Steve Ballmer utódja.

Előzmények