A világ vezető internetes áruházláncát üzemeltető Amazon.com nyeresége visszaesett az első negyedévben. A vállalat az árleszállítások és az ingyenes házhoz szállítási program miatti extra költségekkel, valamint egy nagyobb adóbefizetéssel magyarázta a csökkenést. Az áruházlánc árbevétele ugyan az egy évvel korábbi 1,53 milliárd dollárról 1,90 milliárd dollárra nőtt, a profit 78 millió dollárra esett vissza (egy éve 111 millió volt). A második negyedévre 1,68 és 1,83 milliárd dollár közötti árbevételt vár az Amazon, miközben az üzemi eredmény egy jelentősebb egyszeri tétel miatt 42 százalékkal is csökkenhet.
A cég azt is bejelentette, hogy oldalán eddig 700 000 előrendelést adtak le a Harry Potter-sorozat hatodik kötetére. A J. K. Rowling-regény – mely negyven százalékos kedvezménnyel rendelhető meg az Amazonnál – már 18 hete folyamatosan vezeti a könyvek eladási listáját.
Nem remekelt az Amazon
- Írta: Barna József
- Forrás: Reuters
- Kapcsolódó cégek:
- Amazon
Azóta történt
-
A neten is csúcsot dönt az új Harry Potter
Az Amazon és Walmart vért izzad, hogy szombaton a vásárlóknál legyen a kötet.
Közösségi média 21
Előzmények
-
Egyelőre nem lesz magyar eBay
Az online aukciós cég Kelet-Európában beéri a lengyel piaccal.
Mérleg 14
-
Az elemzők elégedetlenek az Amazonnal
Erős hajrával zárta a tavalyi évet az internetes áruházlánc.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- VR topik (Oculus Rift, stb.)
- Gitáros topic
- Megérkezett a Corsair új M.2-es SSD-je, és mindennek mondható, csak lassúnak nem
- Bocsánatot kért az Apple, mert nagyon mellélőtt a legutóbbi reklámjával
- Windows 11
- Programozás topic
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- Azonnali informatikai kérdések órája
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- CASIO órák kedvelők topicja!
- További aktív témák...