Rendkívüli közzétételre szólította fel a Business Telekom Nyrt.-t (BTel) a Magyar Nemzeti Bank a sajtóban megjelent, a társaság „működésében észlelhető jelentős fennakadásokról szóló hírekkel kapcsolatban” - közölte a jegybank csütörtökön az MTI-vel.
Az MNB a felszólítást arra alapozta, hogy a vonatkozó jogszabályok alapján a jegybank megítélése szerint a kibocsátónak a hírekkel kapcsolatban rendkívüli közzétételi kötelezettsége keletkezett.
Kedd délután öt óra körül váratlanul elérhetetlenné vált a BTel (Business Telekom). Sem a céghez tartozó honlapok, sem az ügyfélszolgálat, sem pedig a sajtókapcsolatokért felelős alkalmazottak nem voltak elérhetők. A cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) egyik telekommunikációs szolgáltatója, emiatt a tőzsde vezetékes telefon és fax elérhetősége sem működött - derült ki a BÉT aznap délelőtti közleményéből.
Az MNB csütörtöki határozatában felszólította a BTelt, hogy a megjelent információk valótlansága esetén hozza nyilvánosságra a valóságnak megfelelő adatokat, ellenkező esetben pedig mutassa be, hogy a kibocsátó legutolsó tájékoztatásában közzétetthez képest a megjelent információk a kockázati tényezők körében milyen változást okoztak. Ezt azonnal, de legkésőbb egy munkanapon belül - tehát még a csütörtöki nap folyamán - teljesíteni kell - emelte ki az MNB.
A nyilvánosan elérhető, nem hivatalos információk szerint az általános műszaki leállás legfőbb oka, hogy kifizetetlen tartozásai miatt a BTel szervereinek áramellátását megszüntették - írja a jegybank.
Az MNB szerint a kibocsátó a műszaki leállás tényét úgy ismerte el, hogy annak okáról - a megjelent információk alapján a kibocsátó pénzügyi nehézségeiről - érdemben nem nyilatkozott az MNB határozat kiadásáig. „A nyilvánosságra került információkat sem rendkívüli tájékoztatás keretében, sem pedig egyéb módon nem cáfolta, de nem is erősítette meg” - olvasható a határozatban.
A BTel eleget tett rendkívüli közzétételi kötelezettségének, melyben igyekezett megnyugtatni befektetőit és az MNB-t, az október utolsó napján végrehajtott tőkeemelés stabilizálta a cég helyzetét.
A Társaság - elmúlt időszakában kialakult likviditási problémái miatt - szállítói, partneri kapcsolatai több ponton kárt szenvedtek. A 2014. október 31-én végrehajtott alaptőke-emelés segítségével a Társaság pénzügyi helyzete stabilizálódott. Ugyanakkor a szállítói, partneri szerződések újratárgyalása, ezáltal az együttműködések helyreállítása is fontos szerepet tölt be a Társaság teljes stabilizációs folyamatában - olvasható a BTel rendkívüli közleményében.
A kiszolgálást érintő leállás, annak alapjául szolgáló szerződés módosításának és pénzügyi teljesítésének átfutási ideje miatt következett be, melyet a Társaság a lehetőségeihez mérten gyorsan és hatékonyan kezelte le - fogalmaz a közlemény.