Itt a netdoki


Forrás: Cnet - American Well

A mai napon indult el Hawaii szigetén az abszolút online házibeteg-ellátás: az egyszerűbb diagnózisok felállításához a páciensnek már a lábát sem kell kitennie otthonról.

Az Egyesült Államok ötvenedik tagállama egyelőre kísérleti jelleggel indította el programját, amit szakértők a modern kori orvoslás egyik mérföldkövének tartanak. A betegek egy általános böngészőalkalmazáson (IE7, Firefox stb.) keresztül chatelhetnek az orvossal, hovatovább webkamera segítségével képi információkat is eljuttathatnak számára, megkönnyítendő a doktor munkáját, illetve saját virtuális vizitjüket is egyben.

Hawaii még 2006-ban fogadott el egy törvényt, amely lehetővé tette az online egészségügyi program elindítását. A szövetségi állam legnagyobb egészségbiztosítási cége, a HSMA ezt követően belevetette magát a netes gyógyítás megvalósíthatóságának kutatásába, mígnem a szintén egészségügyben utazó, bostoni székhelyű American Well céghez jutott. A két vállalat közös együttműködéséhez nemrégiben a Microsoft is csatlakozott, amely a jelenleg béta stádiumban lévő HealthVault nevű online egészségügyi adatbázisával próbál piacot szerezni a gyógyászatban.

A „netdokival” 10 perc konzultáció a HSMA tagjainak 10 amerikai dollárba (kb. 2100 forint), mindenki másnak pedig 45 dollárba (mintegy 9500 forint) kerül. Az orvosok minden vizit után 25 dollárt keresnek majd.

Azóta történt

Előzmények