„Az a nézet, amely szerint a Google azért lenne előnyben, mert zseniális tudósokat alkalmaz, talán egy kissé elavult már” – vezette fel egy új, a felhasználók együttműködésen alapuló internetes kereső elindításának tervét egy tokiói sajtótájékoztatón Jimmy Wales. A Wikipedia alapítója elmondta, hogy cége, a Wikia Inc. – amely az enciklopédiával szemben egy profitorientált vállalkozás – a keresőpiac 5 százalékára tervezi rátenni a kezét, bár hogy milyen időtávlatban, az a hírügynökségi beszámolókból nem derül ki. A terv részleteiről sem beszélt Wales, csupán általánosságban annyit mondott: amint a Wikipedia szócikkeit, a keresés hatékonyságát, a keresési technológiát is folyamatosan javíthatják a közreműködő felhasználók. Amint a projekt honlapján szerepel: az elv az emberi intelligencia felhasználása annak pótlására, amit algoritmusokkal nem lehet elvégezni.
Az eseményen a wiki-mozgalom elindítója természetesen beszélt az enciklopédiáról is. „Nem tudom, meddig tudunk elmenni. Most az a célkitűzés, hogy a elérjük vagy meghaladjuk az Encyclopaedia Britannica színvonalát. Még számos területen messze vagyunk ettől, míg másokon már teljesítettük ezt a célt. Amíg az emberek használják, én boldog vagyok” – mondta.
A bárki által szerkeszthető online tudástár ingadozó megbízhatóságára és egyenetlenségére személyes példát is hozott Wales. Addig – mesélte –, amíg nem olvasta a róla írt szócikket, nem is tudta, hogy egyik kedvenc hobbija a sakk. „Ezt állítani nem bűn, csupán az a probléma, hogy nem igaz” – magyarázta, miközben azon lamentált az időközben természetesen törölt kitétel fölött, hogy életének sok fontosabb eseményét, eredményét viszont meg sem említi a szócikk.
Netes keresőt indít a Wikipedia alapítója
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Csinosítsd a Google főoldalát!
Nem tetszik a fehér háttér? Van másik. Már nem csak a tartalom, de a megjelenés is személyre szabható.
Közösségi média 10
-
Jobbak leszünk, mint a Wikipedia!
Citizendium néven elindult a szakértő szerkesztők által felügyelt rivális enciklopédia.
Közösségi média 5
-
A Wikipedia javíthatatlanul elromlott?
A projekt indulásánál segédkező, ám nemrég egy rivális enciklopédiát indító Larry Sanger a brit oktatási minisztert kritizálta.
Közösségi média 11
-
Hibás a Wikipedia logója
Ezúttal nem vandalizmusról van szó, nem is sietnek javítani.
Közösségi média 7
Előzmények
-
Osztályozzák a wikipediás közreműködést
Egy angol oktató szerint több ok miatt is érdemes szócikkeket íratni a hallgatókkal.
Közösségi média 0
-
A web 50 legfontosabb személyisége
A PC World elégedetlen volt a Time magazin tavalyi döntésével, ők a web működtetőire szavaztak.
Közösségi média 0
-
Jézus- és Amerika-barát online lexikon: a Conservapedia
A Wikipedia szemléletével elégedetlen amerikai evangéliumi keresztények elindították saját lexikonjukat.
Közösségi média 53
-
Veszélyes üzem a Wikipedia szerkesztése
Ismeretlen tettes ellen indított pert egy amerikai golfozó a róla szóló szócikk kozmetikázása miatt.
Közösségi média 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Politika
- Gaming notebook topik
- Gumi és felni topik
- Mobil flották
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Vicces képek
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Viccrovat
- Fél tucat Core Ultra CPU jöhet az asztali piacra
- Star Trek Online -=MMORPG=-
- További aktív témák...