A lakcímbejelentés és az elveszett okmányok pótlása is intézhető online

Mostantól a lakcímváltozás bejelentése, vagy az elveszett eSzemélyi igazolvány, jogosítvány és útlevél pótlása is történhet személyes ügyintézés nélkül.

Lakcímbejelentés online

A hivatalos közleményben jelzik, hogy a magyarorszag.hu egyszerű és átlátható felületet biztosít: nincs szükség keresgélésre, különböző hivatalok honlapjainak böngészésére, minden ügy egy helyről indítható. A most bevezetett lakcímbejelentés-szolgáltatás egy jól követhető folyamaton keresztül teszi igazán kényelmessé az ügyintézést.

A lakóhelyet, a tartózkodási helyet, valamint az ezekben bekövetkezett változást kizárólagos tulajdonosként vagy haszonélvezőként, illetve a „szállásadó(k)” hozzájárulásával lehet online bejelenteni. Azokban az esetekben pedig, amikor a bejelentésre nem szállásadóként kerül sor, a lakás használatára vonatkozó jogosultság igazolására alkalmas nyilatkozatot, vagy okiratot (pl. bérleti szerződés) kell csatolni a kérelemhez. Fontos, hogy csak érvényes (a központi címnyilvántartásban szereplő) címet lehet bejelenteni.

eSzemélyi pótlása egyszerűen

Az eSzemélyi igazolvány – annak érvényességi idején belül (akár több alkalommal is) – a korábbi okmánnyal közel megegyező adattartalommal pótolható. Az elvesztett, ellopott igazolvány online pótlását azok kérhetik:

  • akiknek az új típusú igazolványa nem tartalmaz tároló elemet (chip), ilyenek a határidő nélküli érvényességű okmányok,
  • vagy akiknek az okmány tároló eleme (chip) nem tartalmazza az ujjnyomatát,
  • továbbá azok, akik korábban hozzájárultak az ujjnyomatuk személyiadat- és lakcímnyilvántartásban történő tárolásához.

Fontos, hogy a korábbi okmányhoz rendelt funkciók és szolgáltatások (e-aláírás és időbélyegzés szolgáltatás, vészhelyzet esetén értesítendő személy(ek) telefonszáma) – a pótlást követően – nem lesznek automatikusan elérhetőek. Ezeknek a funkcióknak az új okmányon történő visszaállítása személyes ügyintézés keretében lehetséges. A vészhelyzet esetén értesítendő telefonszám(ok) utólagos bejelentésére ugyanakkor a magyarorszag.hu oldalon – kártyaolvasó eszköz segítségével – elektronikus úton is van mód. A pótlás évente egy alkalommal, eltulajdonított okmány esetén, valamint 18. életév alatt ingyenes.

  • Kapcsolódó cégek:
  • NISZ

Azóta történt

Előzmények