Kifejezetten hatékony oktatási segédeszköznek tartják a videojátékokat a brit Futurelab nonprofit kutatóintézet szakértői. E szervezet azt vizsgálja, hogyan lehet felhasználni a technológia különböző vívmányait a fiatalok képzésében, és kutatói azt találták, hogy a sokszor átkozott számítógépes játékok kiválóan alkalmasak a diákok koncentrációs készségének javítására, illetve bizonyos területeken tudásuk bővítésére. Ezek a megállapítások összhangban vannak a London Institute of Education álláspontjával, amely szerint a videojátékokban jelentős oktatási lehetőségek rejlenek. "A játékok olyan fontos képességek elsajátítását segítik, mint a döntéshozatal, illetve a problémamegoldás" – részletezi az előbbi megállapítást Marin Owen, a Futurelab munkatársa. A Lateral Visions játékfejlesztő cég, meglátva a termékeiben rejlő képzési lehetőségeket, létrehozta a Racing Academy című autóverseny-programot, amelyben a játékosok építik meg és tartják karban versenyautóikat, illetve a menetek során szerzett adatok birtokában tovább is fejleszthetik azokat. Emellett egy beszélgetőszoba is a rendelkezésükre áll, amelyben tapasztalatokat, ötleteket cserélhetnek egymással a játék különböző aspektusaival kapcsolatban. Owen különösen ez utóbbi lehetőséget tartja fontosnak a tanulás szempontjából. A Futurelab munkatársai két középiskolában tesztelték a játékot, ahol a diákok többsége pozitív visszajelzéseket adott a Racing Academyről – tudósított a BBC.
Azóta történt
-
Lealázza a videojáték-biznisz a filmipart
Ma már a videojáték-ipar szereplői többet keresnek, mint a filmstúdiók.
Mérleg 0
Előzmények
-
Veszélyes a munkahelyi játék
Munkahelyi vezetők nagy ellensége az internetes játék.
Közösségi média 0
-
NVIDIA-chip kerül a PlayStation 3-ba
A két vállalat több évre szóló együttműködési megállapodást kötött.
Tech 12
-
Generációváltásra vár a konzolpiac
Az idén feleannyi játékgépet adnak el a vezető gyártók, mint tavaly.
Mérleg 1
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Villanyszerelés
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Milyen routert?
- Házimozi belépő szinten
- Milyen videókártyát?
- Genshin Impact (PC, PS4, Android, iOS)
- Konteó topic
- iPhone topik
- Mikrokontrollerek Arduino környezetben (programozás, építés, tippek)
- Path of Exile (ARPG)
- További aktív témák...