Olcsóbb LCD-tévék, szerényebb mobilok

A Samsung profitja 30 százalékkal esett vissza az utolsó negyedévben, köszönhetően az alacsonyabb chip- és LCD tv-áraknak. Ugyanakkor a cég növekedésre számít az utolsó negyedévre a nagy keresletnek örvendő, nagyméretű laposképernyős tévék, a kedvezőbb árú mobiltelefonok és a digitális kamerákban és zenelejátszókban használatos flash memória chipek révén – adta hírül a Reuters. A harmadik negyedévi, 1,8 milliárd dollárnak megfelelő nettó eredmény a várakozások szerinti volt.

A Samsung az általa gyártott chipek iránti kereslet növelését az IT-piac erősödése, illetve mérsékeltebb chipárak mellett várja. Megfigyelők ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy az LCD-képernyő üzletágban az iparági ciklus lejtmenete várható 2006 első felében, az alacsonyabb árak és a mobiltelefonokon elérhető kisebb profitrés kedvezőtlenül hathat a nyereségre.

A világ harmadik legnagyobb mobilkészülék gyártójaként jegyzett vállalat 26,8 millió telefont adott el a harmadik negyedévben, és a következő hónapban is hasonlóan jó eredményre számít. A mobiltelefon piacon első két helyen álló Nokia és Motorola főleg árversenyben próbálja meg szorongatni riválisát. A Samsung egyébként hozzájuk hasonlóan szintén tervezi egy minimális árszínvonalú mobilkészülékek piacra dobását.

Azóta történt

Előzmények