Ontja a digitális fényképezőgépeket a Canon

A kereslet folyamatos növekedése miatt bővíti gyártókapacitását a Canon. A japán vállalat 17,4 milliárd jen (körülbelül 24,1 milliárd forint) értékű beruházással Nagaszakiban épít új gyárat, amelyben évi négymillió digitális fényképezőgép készülhet 2009 végétől. Az építkezés a tervek szerint jövő januárban kezdődik, és novemberre be is fejeződik, a termelés pedig már decemberben el is indulhat. A körülbelül 1000 főnek munkát teremtő új üzemben a vállalat kompakt és cserélhető objektíves dSLR fényképezőgépeket egyaránt készít majd.

A Canon a világon a legnagyobb gyártó a digitális fényképezőgépek piacán. Az IDC adatai szerint a vállalat tavaly 24,5 millió kamerát adott el, és ezzel a globális piac 19 százalékát szerezte meg. (A második helyen a Sony áll 20,9 millió eladott géppel.) Ennél jóval nagyobb, 42,7 százalék a cég részesedése a tükörreflexes fényképezőgépek szegmensében: e gépekből tavaly 3,2 milliót adott el a Canon, egyébként nem sokkal többet, mint a Nikon, amely 3 millió darabbal szorult a második helyre.

Miközben az elemzők prognózisa szerint a digitális gépek piaca várhatóan 12 százalékkal, 112 millió darabra bővül az idén, a Canon 20 százalékkal, 29,4 millió darabra tervezi bővíteni a forgalmát. A vállalat árbevételének 26 százalékát adja ez az üzletág.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Canon

Előzmények