Együttműködési megállapodást írt alá az Oracle Hungary és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, amelynek keretében a vállalat ösztöndíjat alapít, kutatás-fejlesztési munkákban működik együtt az egyetemmel és támogatja az intézményben folyó oktatás fejlesztését, mindezt évi 10 millió forintos nagyságrendben.
A megállapodás értelmében a vállalat megalapítja az „Oracle ösztöndíjat”, amelyet a BME egy oktatója, kutatója vagy PhD-hallgatója kaphat meg minden évben. A vállalat emellett támogatja a BME hallgatóinak szakmai fejlődését, így például diplomaterveket, TDK témákat ír ki, és ezekhez vállalati konzulenseket javasol. Az egyetem az Oracle által megrendelt témákban kutatásokat végez, és a vonatkozó jogszabályok által adott korlátok között információt nyújt a BME-n folyó, az Oracle tevékenységét érintő oktatási-kutatási eredményekről.
Az együttműködésben részt vesz a Simonyi Károly Szakkollégium is annak érdekében, hogy a projektekbe a hallgatók minél szélesebb körét lehessen bevonni. A Szakkollégium lehetőséget nyújt a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának hallgatói számára az egyetemi tanulmányokon felül további szakmai tudás megszerzésére, tanfolyamain a rendes egyetemi képzést jól kiegészítő elméleti és főként gyakorlati ismeretekre tehetnek szert a résztvevők.
Oracle-ösztöndíj a Műegyetemen
- Írta: Krasznay Endre
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Oracle
Azóta történt
-
Együtt fejleszt az Oracle és a Nexon
Készül a népszerű bérszámfejtő szoftver „Oracle-kompatibilis” változata.
Szoftver 0
-
Bukarestben fejleszt az Infineon
A következő években tovább erősítik a 60 fővel induló fejlesztőközpontot, ahol analóg és digitális funkciókat egyesítő áramköröket terveznek majd.
Mérleg 3
-
Az Oracle kezében a Siebel
A CRM-piacon erősít a szoftvervállalat, amely örömmel okozna fejfájást a vállalati piacot uraló SAP vezetőinek.
Mérleg 0
Előzmények
-
Az Oracle végleg rátalált a kkv-k piacára
Gyorsabb döntéshozatalt sürget az EU-támogatások hazai elbírálásánál a vállalat.
Szoftver 0
-
Ingyenes adatbáziskezelő az Oracle-től
Letölthető a Database XE, a 10g könnyített bétaváltozata.
Szoftver 0
-
Vírusveszély: az Oracle sem sebezhetetlen
Megjelent az első féreg, amely képes bejutni egy Oracle adatbázisba.
Biztonság 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- Már nem hisz a nagy európai EV-forradalomban a Ford
- nVidia tulajok OFF topikja
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- Politika
- World of Warships
- Bocsánatot kért az Apple, mert nagyon mellélőtt a legutóbbi reklámjával
- Tarr Kft. kábeltv, internet, telefon
- Filmvilág
- UHD filmek lejátszása
- Óra topik
- További aktív témák...